15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Zöldség-Gyümölcs

Drágult a lengyel meggy

NAK/IEG Vu

Lengyelországban a meggy nyersanyagára 50%-kal haladja meg a tavalyi szintet és a szezon kezdete óta élesen emelkedett. A málna ára is meghaladta az előrejelzéseket.

A meggy betakarításnak lassan vége, a mennyiség pedig 60%-a egy átlagos termésnek – nyilatkozta egy lengyel forrás. Az első előrejelzések alapján még úgy tűnt, hogy a fagykár és a későbbi extrém magas hőmérséklet, valamint az aszály felére csökkentette a termést. Az új telepítésű ültetvényeket viselte meg a legjobban az időjárás.

Ennek eredményeképpen a nyersanyagár elérte a 3,7 PLN/kg-os árat (0,95 USD/kg) a szezon elején jegyzett 2,0 PLN/kg árról. A termesztők rámutattak, hogy ezek az árak még mindig nem elég magasak ahhoz, hogy kompenzálják a terméskiesés okozta veszteségeket. A gyümölcs minősége „nem rossz”, csak szórványos kártevőfertőzést jelentettek egyes ültetvényekből. A termés több mint 65%-ának magasabb a Brix-értéke, mint a szokásos 12-16%.

A betakarított termés nagy részét a fagyasztóüzemekbe szállították. A meggylé- és koncentrátum-feldolgozóknak nem kellett sok nyersanyag, mivel még mindig van raktáron az olcsó 2018-as termelésből. A nyersanyag legnagyobb részét valószínűleg ezután is fagyasztják, de a feldolgozóknak így is készlethiányuk lesz.

A málna ára – hasonlóan a meggy árához – meghaladta az előrejelzéseket, és jelenleg a fagyasztásra szánt gyümölcs eladási ára 1,50-1,70 EUR/kg paritás fca (1,66-1,89 USD/kg) között mozog, ami majdnem duplája a tavalyi árnak. A II. osztályú gyümölcsnek a gyártelepi ára 1,40 EUR/kg körüli, míg az I. osztályúé 1,65 EUR/kg. Azoknak a vásárlóknak, akik magas minőséget akarnak venni 1,70-1,90 EUR/kg kell fizetniük.

Jelenleg a szerb fagyasztott meggy ára stabil (1,40 EUR/kg körüli a gyártelepi I. osztályú árué), de nem kizárt az árak emelkedése, ahogy nő a kereslet. A termés az országban átlagos mennyiségű volt, de alacsony Brix-értékű. Az Oblacsinszka fajtának (főként ez a fajta jellemző Szerbiára) magasabb a Brix-értéke, mint a lengyel Lutovka fajtának, ezért ha az időjárás nem is kedvező, a szerb meggy Brix-értéke általában magasabb, mint a lengyel. Ebben az évben viszont az Oblacsinszka fajtának alacsonyabb volt a Brix-értéke és a tavalyi 18-22-hez képest a májusi esőzések miatt és csak a 16-19-es tartományban mozgott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Március 25. – Magyar gyümölcs tájfajták napja

2025. március 21. 12:00

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából a hazai őshonos gyümölcsfajták megőrzésének fontosságárára hívják fel a figyelmet.

Kilónként 72 forint a sárgarépa termelői ára Hollandiában

2025. február 28. 11:10

A domináns termelői árszint 17-18 eurócent körül van, és ez a szint az elmúlt hetekben meglehetősen stabil maradt.

Miért csak virág van a meggyfán, levél nélkül?

2020. április 29. 09:59

Kb.8 éves cigánymeggy fa nem hozott egyetlen egy levelet sem, csak kisebb virágokat az idén. Még virágzás előtt jóval permeteztem Mospilannal - túladagoltam?

Járvány lehet a szőlőkben, az almát a varasodás veszélyezteti

2018. május 16. 13:49

A szőlő, a szeder, a mogyoró, az alma, a körte, a cseresznye, a meggy és a barack növényvédelméről.

Monília a csonthéjasokon: most kell védekezni!

2025. április 15. 08:10

A csonthéjasok moníliás fertőzése most a legveszélyesebb – a virágzás időszakában szükség van a célzott növényvédelemre.

Egyre nagyobb tömegben támad az amerikai lepkekabóca

2018. június 28. 06:04

A kertészeti kultúrák közül a meggytermesztés értékesítési gondjai mellé néhány térségben növényvédelmi probléma is társult.