18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Növénytermesztés

Az esőerdő rovására bővül a brazil szójatermesztés

Syngenta Blog

A brazil kormány az Amazonas-medence erdőtüzeivel küzd, ugyanakkor gyorsítja az erdőirtást, hogy még több földet vehessen művelésbe a mezőgazdaság.

Annak ellenére, hogy az esőerdők talaja nem éppen a vastag humuszrétegről híres – ezért is merül ki hamar –, Brazília éppen az erdőirtásoknak köszönheti, hogy a világ legnagyobb marhahús exportőrévé és szójatermelőjévé vált.

Az 1980-as évek elején Brazília még csak mintegy 14 millió tonna szóját takarított be évente, de a termelés az új művelési technikáknak, valamint a növényvédő szereknek köszönhetően hamar bővülésnek indult. A brazilok ugyanakkor vérszemet kaptak, és az erdőségek rovására kezdték növelni a termőterületet. A fejlődés olyan erőteljes volt, hogy manapság az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) becslése szerint a 2019/2020-as szezonban a brazil szójatermés elérheti a 123 millió tonnát is, míg a világ legnagyobb szójafogyasztója, Kína csupán mintegy 17 millió tonnát takaríthat be.

Ennek azonban komoly ára van: elemzők szerint 1970 és 2018 között 792 ezer négyzetkilométernyi esőerdő tűnt el Brazíliában, és az elmúlt évre már csak 3,3 millió négyzetkilométer maradt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Ideje agresszívan eladni a kukoricát

2024. augusztus 8. 08:10

Magas a tavalyi kukorica- és szójakészlet és jó termés várható az Egyesült Államokban. Ezért további árcsökkenésre számítanak a szakértők.

Kevesebb kukoricát takaríthatnak be az előrejelzés szerint

2023. január 14. 08:36

Amerikában áremelkedést, Európában pedig mínuszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja a terménypiacokon.

Amerikában drágultak a gabonák múlt héten

2020. június 3. 06:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára stagnál öt nap után és a ugyanúgy a 188,25 euró/tonnás áron ment hétvégi pihenőre a kurzus, mint egy hete.

A búza, a kukorica és a szójabab is olcsóbb lett

2020. december 5. 06:03

Európában a tegnapihoz hasonlóan alakult az összkép, alapvetően a vevők domináltak, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett. Párizsban továbbra is a repce jelentett kivételt a maga drágulásával.