Növénytermesztés

Több mint kilenc tonna a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolnában

MTI

Meghaladja a kilenc tonnát a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolna megyében a vetésterület 90 százalékán elvégzett betakarítás után - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei igazgatósága az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a 70 422 hektáros vetésterületből 63 600 hektáron takarították be a takarmánynövényt kevéssel 9 tonna feletti átlaggal. A termés minősége jó, gombafertőzés elvétve fordult elő; a gazdálkodók a tamási járásból számoltak be kisebb mértékű fuzárium- és kukoricamoly-fertőzésről – írták, hozzátéve, hogy a vetésterület fennmaradó egytizedén az elmúlt napok csapadékos időjárása hátráltatja a betakarítást.

Maros Norbert, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének titkára az MTI-nek azt mondta, várakozáson felül alakult a kukorica termésátlaga, amely meghaladja a tavalyi mennyiséget, miközben az ország más termőterületein jelentősen csökkent a termés.

A Tolna megyei eredmények elsősorban annak köszönhetőek, hogy kedvezőbb volt a csapadék térségi eloszlása, így kevésbé sújtotta az aszály a megye kukoricatábláit. A szövetség által képviselt gazdálkodó szervezetek 8-12 tonnás átlaggal takarították be a kukoricát. Mint mondta, a termés csaknem felét vásárolják fel hazai etanolüzemek.

A NAK adatai szerint a kukoricáért 42-43 ezer forintot kínálnak a Tolna megyei termelőknek, a leszerződött mennyiség esetén 44-44,5 ezer forint a tonnánkénti ár. A 30 215 hektáron, 3,3 tonnás átlaggal termesztett napraforgót, amennyiben magas olajsavtartalma van, 113-115 ezer forintért lehet értékesíteni. A 2196 hektáron termesztett szója piaci ára tonnánként 80-110 ezer forint.

Beszámoltak arról is, hogy a Tolnában 1578 hektáron termesztett cukorrépa háromnegyedének szedését fejezték be, 50-70 tonnás hektáronkénti termésátlaggal. A répa minősége változatos, a cukortartalma 14-19 százalék között van.

A kamara tájékoztatása szerint a megyében befejeződött az őszi árpa vetése 11 680 hektáron, és végéhez közeledik az őszi káposztarepce és az őszi búza vetése is, előbbi növényt 12 921, utóbbit 44 124 hektáron tervezik termeszteni a gazdálkodók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Rekord búzatermés a Brexit árnyékában

2019. október 20. 06:47

Becslések szerint az idei brit búzatermés 16,19 millió tonnára növekszik az előző szezon 13,56 millió tonnájával szemben.

Az esőzések miatt jobb minőségű lehet az európai gabonatermés

2021. július 27. 08:12

Az Európai Unió MARS termésfigyelő egysége korlátozottan módosította a termésmennyiség-előrejelzéseit, arra hivatkozva, hogy több országban a kivételesen magas csapadék valószínűleg inkább a gabona minőségét, mintsem a hozamokat érinti.

Akadályozza az argentin betakarítást a viharos időjárás

2020. április 30. 10:33

Az argentin termelők a heves esőzések miatt felfüggesztették a szója és a kukorica betakarítását az ország központi térségében.

Farkaspók veszély? Áfonyaszedéskor erre figyelj!

2024. január 4. 07:10

Tudtad, hogy a vörös áfonya betakarításakor több száz farkaspók szalad végig a víz tetején ringatózó gyümölcsökön és – jobb híján – a gyümölcsöt betakarító emberekre másznak fel?