Állattenyésztés

Eddig 34 milliárd forint támogatást kapott a húsfeldolgozó ágazat a Vidékfejlesztési Programból

MTI

A Vidékfejlesztési Program keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárd forint jutott a húsfeldolgozó ágazatnak - mondta az agrárminiszter csütörtökön, Hernádon.

Nagy István a Her-Csi-Hús Kft. baromfifeldolgozó üzemének átadó ünnepségén elmondta, hogy a magyar agráriumnak is a versenyképesség fokozása és a beruházások ösztönzése a legfontosabb célkitűzése, ami a technológia modernizálása nélkül elképzelhetetlen. Hozzátette, hogy az elmúlt években jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai, 2018-ban 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, ami 11 százalékkal több, mint 2017-ben.

A fejlesztéseknek köszönhetően 2018-ban 150 milliárd forint volt a baromfihús külkereskedelmi többlete – fűzte hozzá a tárcavezető. Nagy István ismertetése szerint a hazai hústermelés több mint a felét adja a baromfiágazat. A baromfihús-feldolgozás részesedése a teljes élelmiszeriparon belül mind a foglalkoztatás, mind az árbevétel tekintetében 10 százalékos. A baromfihús-feldolgozás árbevétele az elmúlt öt évben közel 20 százalékkal bővült, az adózás előtti nyereség értéke pedig közel a négyszeresére emelkedett a vállalkozásoknál.

A miniszter tájékoztatott arról, hogy a hernádi székhelyű Her-Csi-Hús Kft. most átadott üzeme a Vidékfejlesztési Program több mint 300 millió forintos támogatásával épült fel. A beruházással 100 új munkahely jön létre, a vállalkozás így a legnagyobb foglalkoztatók egyike a településen. A Her-Csi-Hús Kft.-t 1991-ben alapították. A cég 6 telephelyen végez baromfifeldolgozást.

Nettó árbevétele tavaly több mint 2 milliárd forinttal nőtt, megközelítette a 11,5 milliárd forintot a nyilvános cégadatok szerint. Exportja viszont az előző évi 2,36 milliárd forintról 45 millió forintra csökkent 2018-ra. A társaság adózás utáni vesztesége 2017-ben 817 millió, 2018-ban 482 millió forint volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Trendforduló a felvágottak piacán Németországban

2020. augusztus 29. 10:27

Az év első felében a Rügenwalder Mühle 50 százalékkal tudta növelni vegetáriánus „húsgombócok” és a húst nem tartalmazó mortadella eladásait.

Elmaradhat az országos „bespájzolás” az árstop eltörlése előtt

2023. július 29. 09:10

Már csak pár napig van érvényben az árstop bizonyos élelmiszertermékekre Magyarországon. Akadnak olyanok, akik a szokottnál most nagyobb tételben vásárolnak, ám a pánikszerű vásárlás, a „bespájzolás” ezúttal alighanem elmarad.

Folyamatosan biztosított lesz az élelmiszer-ellátás az ünnepek alatt is

2020. december 11. 07:03

Csirke- és pulykahús mellett lesz elég pecsenyekacsa, sovány és hízott liba is a boltokban éppúgy, mint sertés- és malachús, valamint virsli és más húskészítmény.

12 hétköznapi anyag, amit tilos komposztálnunk

2023. augusztus 21. 09:40

Valamiért sok ember azt gondolja, hogy a komposzt nem más, mint szerves anyagokból álló szemét, amibe kis túlzással mindent bele lehet dobni. A „házi trágya” előállítása nagyon is üdvözítő, de egyáltalán nem mindegy, mit dobunk a komposztkupacba.