31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Növényvédelem

Növényvédelem, precíziós gazdálkodás és mindez együtt

Agrofórum Online

2020. január 27. és 31-e között került megrendezésre a KITE Zrt. növényvédelmi képzése a jól megszokott helyszínen, Hévízen. Az idén 34 éves rendezvény mellett ismét megszervezték a Precíziós gazdálkodási konferenciát, immáron negyedik alkalommal. Az idei eseményen több, mint 150 résztvevő volt, és 50 témában közel 60 előadó tolmácsolásában hallgathatta az aktuális információkat.

A KITE Zrt. a Debreceni Egyetem Kancellária Továbbképzési Központtal és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarával együttműködve szervezte idén is a hagyományos továbbképzését a partnergazdaságok növényvédelmi szakmérnökei részére. A képzés akkreditált, a mérnök-továbbképzés rendszerébe illeszkedik, melyről a résztvevők továbbképzési tanúsítványt kapnak.

A felsőfokú növényvédelmi szakemberek a tanúsítványt az engedélyük ötévente esedékes meghosszabbításához is felhasználhatják, melyet valamennyi megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság elfogad. A növényvédelmi továbbképzés tematikája a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara által előírtak szerint kerül összeállításra.

Az idei rendezvénynek azonban van egy újdonsága. A Nemzeti Agrárkamara 2020-tól elfogadja szaktanácsadói képzésként a KITE Zrt. növényvédelmi és precíziós továbbképzését, ami azt jelenti, hogy a kamarai névsorban szereplő szakemberek az év során szükséges kreditpontjaikat itt is gyűjthetik. Ezen a tanfolyamon naponta 2 pont jár a résztvevőnek, vagyis, ha mind az öt napon jelen van, akkor 10 pontot gyűjthet.

A növényvédelmi képzéssel párhuzamosan negyedik alkalommal szervezték meg a precíziós gazdálkodási konferenciát a mezőgazdasági szakemberek számára, ahol a KITE szakemberei és külső szakértők mondták el tapasztalataikat.

Hadászi László a KITE Zrt. innovációs főigazgatója a megnyitójában hangsúlyozta, hogy a hét folyamán színvonalas és tartalmas oktatást szeretnének adni a gazdáknak, hiszen az új technológia rendelkezésükre áll, forradalmi változások tapasztalhatók mindennapjaikban, de valódi tartalmat szolgáltató képzés nélkül nem haladhatnak ebben előre. Az oktatás képezi az alapját annak a rendszerszemléletű gondolkodásmódnak, melyből a KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszere felépül. Ennek okán a hét folyamán lehetőséget biztosítanak a konzultációra a szakemberekkel, valamint most először kerekasztal-beszélgetést is tartanak. A képzés színvonalát az előadók és az előadások tartalma fémjelzi.

A résztvevők a különböző növényvédőszer-gyártók, szakmaközi szervezetek, egyetemek munkatársai és a KITE Zrt. szakembereinek tolmácsolásában juthattak hozzá a legújabb ismeretekhez.

A megnyitó utáni első előadásban dr. Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a közönséget a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól, illetve a pályázati rendszerrel kapcsolatos jövőbeni terveikről.

Immáron hagyomány, hogy az első nap folyamán a NÉBIH igazgatója, Jordán László tart előadást arról, hogy mik az aktualitások a növényvédőszer-engedélyezés témakörében. Idén kitért a permetezőgépek műszaki felülvizsgálatával, a növényorvosi felelősséggel és a drónok helyzetével kapcsolatos információkra is. Előadásának második felében a zárlati károsítók magyarországi helyzetét ismertette.

Az idei rendezvény egyik legjobban várt előadása Papp Gergelyé, a NAK szakmai főigazgatójáé volt, aki a mezőgazdasági támogatások és jogszabályok 2020 után várható alakulását fejtette ki a résztvevőkkel közösen.

A hagyományt erősíti az is, hogy a nyitónap utolsó előadását Dr. Milics Gábor, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke tartja. Idén a résztvevők kitekintést tehettek a precíziós gazdálkodás helyzetére a világban, előadásában szó esett a legújabb eszközökről, fejlesztésekről, melyek a modern mezőgazdaságot szolgálják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EFSA: biztonságos szinten a növényvédőszer-maradékok

2025. június 16. 13:10

Az EFSA 2023-as adatai szerint az EU-ban a legtöbb élelmiszerben kimutatható maradékok szintje biztonságos.

Növényvédelmi szakmérnöki képzés a MATE Georgikon Campusán, Keszthelyen, a Balaton fővárosában

2025. május 13. 17:16

A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak képzési helyszíne a 228 éves keszthelyi Georgikon.

Bővül a megfigyelő hálózat: pontosabb növényvédelmi előrejelzés

2025. április 3. 13:10

Tovább bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos megfigyelő hálózata, amely a kártevők elleni hatékony védekezést segíti.

Kérdőív a növényvédelemről - ossza meg tapasztalatait!

2025. március 30. 08:10

Egy most induló országos kérdőív a hazai kiskert-tulajdonosok és mezőgazdasági termelők növényvédelmi szokásait térképezi fel.

Növényvédelmi célra használható anyagok, amiket a házikertben is bátran alkalmazhatunk - V. rész

2024. május 21. 05:40

Vannak olyan egyszerű anyagok is a növényvédelem szolgálatában, amelyeket nem használunk vagy fogyasztunk mindennap, sőt az is lehet, hogy most fogunk róluk először hallani: csalétkek, növényi elicitorok, erős fertőtlenítő hatású szerek is készíthetők belőlük.

Hogyan gondozzuk tavasszal a muskátlit?

2023. április 20. 04:38

Szeretnék tájékozódni a muskátli ápolásával kapcsolatban. Kérem segítségüket, hogy miként gondozzuk tavasszal a muskátlit?

Mindig van új a nap alatt! – Napraforgó gyomirtás korlátok nélkül 2023-ban is!

2023. március 16. 06:34

Míg tavaly 710 000 hektáros rekord területen vetettek napraforgót, addig nem kizárt, hogy idén megközelítheti a 800 000 ha-t is. Mi állhat e mögött?

Kutatás és fejlesztés a jövő biológiai növényvédelméért

2018. május 15. 08:23

A mediterrán országokban mára a hajtatott paprikában 100 %-os a biológiai növényvédelem aránya, paradicsomban is már 70 %. Vajon mi lehet a biológiai növényvédelem sikerének titka?