20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

Vetőmagüzemet épít a Gabonakutató Nonprofit Kft. Kiszomboron

MTI

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet a cég exportja - jelentette ki az agrárminiszter kedden a Tisza-parti városban.

Nagy István az üzem alapkőletétele előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „a vetőmag a magyar mezőgazdaság csúcsterméke, olyan termék, melyben benne van minden hagyományunk, tapasztalatunk, tudásunk, melyre méltán lehetünk büszkék”.

A Gabonakutató Nonprofit Kft. – amelynek fő tevékenysége ma is a minőségi vetőmag-előállítás – világszerte elismert, komoly tudományos potenciállal rendelkezik. Egy cégen belül valósul meg a kutatás, az innováció, a kereskedelem és az erre épülő marketingtevékenység – mondta a miniszter, hozzátéve: a Gabonakutatónak tőkeerős világcégekkel kell felvennie a versenyt.

Nagy István kifejtette, a szegedi cég stratégiai szerepet tölt be a magyar gazdák GMO-mentes vetőmag-ellátásában, és jelentős exportteljesítményt nyújt. Versenyképességének növeléséhez elengedhetetlenné vált pénzügyi megerősítése, ezért döntött a kormány a cég tőkéjének emeléséről, 460 millió forinttal.

A tőkeemelés lehetővé teszi 300 millió forintból egy új vetőmagüzem kialakítását Kiszomboron. Ennek köszönhetően a Gabonakutató korábban tudja feldolgozni a vetőmagot, ami komoly versenyelőnyt jelenthet az exportpiacokon. A beruházás nagyobb mennyiségű és magasabb minőségi követelményeknek megfelelő megrendelés teljesítését teszi lehetővé, megerősíti a vállalkozás szerepét a hazai vetőmag-előállításban – tette hozzá a miniszter.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója kifejtette, a vetőmag-előállítás a csúcstechnológiát jelenti a mezőgazdaságban. Magyarország aktív részese a világpiacnak, az ötödik legnagyobb vetőmagexportőr. Az évente 180-200 milliárd forint összértékű magyar vetőmag-előállítás gerincét a kukorica, a napraforgó és a repce adja. Hozzátette: az alacsony fajlagos érték miatt a kalászos-vetőmagot döntően belpiacon értékesítik.

A cég tájékoztatása szerint a Gabonakutató csaknem 1900 hektáron évente 8500-9000 tonna vetőmagot állít elő Kiszomboron és Táplánszentkereszten. A termelt vetőmagból mintegy 5 ezer tonna kalászos, 2 ezer tonna szója, 700-800 tonna hibridkukorica, 150-200 tonna cirok, 100-150 tonna pedig repce.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Nincs lehetetlen, csak a megfelelő hibrid kell hozzá!

2023. június 13. 10:39

Az RAGT Vetőmag Kft. napjainkra már számos innovációt kínál a magyarországi repcetermesztés hatékonyságának növelésére.

Használja ki a viterra® közteskeverékek talajjavító hatását

2025. június 25. 14:10

Zöldtrágyanövényekkel problémamentesen teljesítheti az AKG előírásait.

MEGJELENT: ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

2018. augusztus 28. 08:39

A SAATEN-UNION Tudástár sorozat első, ingyenesen letölthető szakmai kiadványa az őszi és tavaszi takarmányborsóról. Hiánypótló összefoglaló neves kutatók, fejlesztők, nemesítők és termelők cikkeivel, érdekes adatokkal és gyakorlati tanácsokkal.

Miért fejlődtek eltérő színű és méretű sütőtökök a kigyűjtött magokból?

2023. november 22. 04:39

Vásárolt sütőtökből kigyűjtött magokat vetettem el a kertben. Belőlük többféle méretű és színű tökök fejlődtek ki. Mi okozhatta ezt?