23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Növénytermesztés

Vetőmag Szövetség: nem lesz hiány tavaszi kalászos vetőmagból

Vetőmag Szövetség

Nettó 105 ezer forintos tájékoztató árat tesz közzé a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira. A szervezet tájékoztatása szerint idén elegendő mennyiségű tavaszi kalászos vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: az árutermelő területek csökkenésével párhuzamosan az utóbbi években drasztikusan visszaesett a tavaszi árpa szaporító terület is. A jelenlegi – megközelítőleg – 1300 hektár a 2010-es évinek mindössze a 30 százaléka.

– Az utóbbi években viszont megfigyelhető egy erősödő tendencia is. A tavaszi árpafajták egy bizonyos fajtakörének jelentős részét már ősszel elvetik, ezért egyelőre csak találgatni lehet a tényleges tavaszi vetés nagyságát és vetőmagigényét – ismertette Takács Géza. – Az idei vetési kedvet befolyásolhatja a repceállományok telelése és a március közepi vetésidő időjárási helyzete. Nincs semmi arra utaló jel, amely a vetőmagbázist veszélyeztetné, így vetőmag hiánnyal nem kell számolnunk.

A Vetőmag Szövetség információi szerint a tavaszi sörárpa pozíciója a következő években tovább gyengülhet – esetleg szinten marad – függetlenül attól, hogy ősszel vagy tavasszal vetik el. Zab esetében a körülbelül 1200 hektárról (4,18 t/ha) 3400 tonna fémzárolt vetőmagkészlettel számolhatnak a gazdálkodók. Amennyiben marad a tavalyi, rendkívül alacsony árutermő terület, úgy zab vetőmagból is bőséges ellátás várható.

A tagságtól kapott információk szerint ókészletek az előző évekhez hasonlóan minimálisak, a válaszadók jelentős többsége sem sörárpa, sem takarmányárpa tekintetében nem tapasztalt érdemi mozgást a piacon. A felmérésben résztvevők válaszai azt tükrözik, hogy tavaszi árpa és zab esetében is elegendőek lesznek a vetőmagkészletek, és egyik növényfaj esetében sem számítanak minőségi gondokra.

A szervezet idén is közzéteszi a tavaszi árpa, valamint a tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmagjaira a tájékoztató árat, amely egységesen nettó 105.000 forint tonnánként. Ez zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

A szezon végi összesítések szerint az elmúlt évben egy tonna tavaszi árpa vetőmagért átlagosan 103 ezer forintot fizettek, egy tonna zab vetőmag pedig átlagosan 112 ezer forintba került.

A Vetőmag Szövetség kalászos szekciója január 1. napjától új bizottsági elnököt választott Perczel Péter személyében. A szakember az Isterra Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki sok éve aktívan részt vesz a Szövetség testületeinek munkájában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

Segítünk alkalmazkodni a változásokhoz az eredményes gazdálkodás érdekében.

Őszi árpa. A csúcsok csúcsai

2019. július 27. 07:17

A SAATEN-UNION hagyományosan erős ősziárpa-portfóliója mind a kétsoros, mind a többsoros szegmensben rendszeresen bővül.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok. A növénytermesztés jövője.

2019. július 4. 14:52

A SAATEN-UNION a tavalyi évben nemzetközi szinten egyesítette és azóta a HySEED égisze alatt folytatja a hibridkalászosokban végzett eddigi tevékenységeit annak érdekében, hogy a jövőben még jobban teljesítő rozs-, búza-, árpa- és tritikáléhibrideket használhassanak az európai termelők.

Termelői igényekre fejlesztett napraforgók a SAATEN-UNION-tól

2020. október 23. 09:40

A termesztés célja sokféle lehet, de napraforgóink magas termésátlagára mindig számíthat.