Terményárak

Visszatértek a mínuszok a gabonapiacokra

Agrofórum Online

A búza több mint két százalékot, a kukorica 0,8, a szójabab pedig 0,3 százalékot vesztett értékéből Chicagóban. A repce ára is 0,2 százalékkal csökkent. Európában is zuhant a főbb agrártermékek ára az árupiacon.

A tegnapi viszonylagos megnyugvás után újra az aggodalom határozta meg a befektetők hangulatát. A szójabab 0,3 százalékkal a tonnánkénti 320,95 dolláros szintig csökkent. A kukorica 0,8 százalékos csökkentése 147,28 dollár/tonnás árjegyzést eredményezett. Legrosszabbul a búza befektetői jártak, nekik 2 százalékos zuhanást kellett elszenvedniük, a kurzus egészen a tonnánkénti 188,26 dollárig csökkent, de napközben 188,08 dolláron is kötöttek üzletet.

A szójabab piaca azért sem talált magára, mert Argentínában és Brazíliában nagy termés várható ebben a betakarítási szezonban. Így többlet alakulhat ki a kínálati oldalon. Közben olyan adat látott napvilágot, mely szerint az amerikai termelők 194 ezer tonna szójababot ismeretlen vevőknek adtak el, ebből 126 ezer tonnát 2019-2020-as, míg 68 ezer tonnát 2020-2021-es szállítási határidővel.

Kanadában a repce ár 0,2 százalékkal a 460,1 kanadai dollár/tonnás szintig csökkent. Így most ugyanannyiba kerül a repce, mint március 5-én, azóta egészen 455,3-ig csökkent az ár, de onnan magára talált a kurzus, amely újra megtorpant.

Európában, a párizsi árutőzsdén mindegyik főbb agrárpiaci termék ára csökkent. A malmi búza kurzusa 0,75 euróval a tonnánkénti 177,25 euróra ment le. A takarmánybúza 1,2 euróval, szintén csökkent és 146,45 euró/tonnára csúszott le az árjegyzés. A repce befektetői sem örülhettek, hiszen 2,25 euróval 367,75 euró/tonnára zuhant az árjegyzés. A kukorica kereskedése is mínuszt hozott, 165,5 euró/tonnára csökkent az ár, ami 0,75 eurós értékvesztésnek felel meg. Ezek az árak a következő határidőre vonatkoznak, de a következő két határidőre is sorra mínuszokat hozott a kereskedés Párizsban. Kivételt egyedül a kukorica novemberi határidőre kötött ügyletei számítanak, ott 0,5 euróval emelkedett a kurzus. A malmi búza szeptemberre 1, decemberre pedig 1,25 euróval csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Kilőtt a kukorica ára a héten

2025. január 11. 09:10

Európában a malmi búzáért 1,6, a takarmánybúzáért 0,9%-kal adtak kevesebbet, a kukoricáért 0,6, a repcéért 4,5%-kal kellett többet fizetni.

A búza árának esésével indult az év

2025. január 4. 09:10

Európában csak áremelkedést lehetett látni, a malmi búzáért 2,8 százalékkal, a kukoricáért 3,2 százalékkal, a repcéért 1,2 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 1,3 százalékkal kellett többet fizetni.

A növények fejlődését veszélyezteti már a csapadékhiány

2020. április 14. 13:44

Az elmúlt napok időjárását és növény egészségügyi helyzetét alapvetően a tartós szárazság határozta meg. Jelentősebb mennyiségű csapadék utoljára csak március elején esett, azóta a felső talajrétegek vízkészlete minimálisra csökkent. Húsvét hétfőjén gócosan esett ugyan néhány milliméter csapadék, de ez nem jelentős tényező a növények szempontjából, hiszen a napi párolgás ennél jóval több lenne, ha lenne miből. A kalászos gabonák szemmel láthatóan kiheverték a fagyok okozta levéltörést és elhalást, de a fejlődésük alaposan lelassult.

Termésstabilitás kedvezőtlen viszonyok között

2020. július 8. 05:46

A kísérletek alapján elmondható, hogy szárazság és szárazság között is van különbség. A két kieli helyszín között statisztikailag is szignifikáns különbséget mutattunk ki.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.

A repce őszi fejlődésének veszélyei

2019. október 27. 06:36

A repce korai vetése esetén a gazdálkodók mesterségesen megnyújtják a repce vegetációs időszakának őszi szakaszát. Ennek eredményeként hatalmas, akár 13-17 levéllel rendelkező repcenövények állománya alakulhat ki.