Bulvár

Újra lebukott az illegális növényvédő szer árus

NÉBIH

Április közepén egy Csongrád megyei magánszeméllyel szemben intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, mert – többek között – Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket értékesített. A férfit tavaly egyszer már elmarasztalták illegális készítmény árusítása miatt a hatóság ellenőrei. A gyanú alapján tartott próbavásárlás során ezúttal 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át a magánszemély, majd a szakemberek további 20 kg, szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szert is lefoglaltak.

2019 októberében 32 kg cirill betűs, valamint szerb és török nyelvű növényvédő szert vásároltak Csongrád megyében egy magánszemélytől a Nébih ellenőrei egy próbavásárlás alkalmával. A hatósági szakemberek végül két helyszínen összesen 176 kg, szerb és török nyelvű címkével ellátott, illetve Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szert vettek hatósági zár alá és rendelték el azok megsemmisítését. A termékeket az érintett ráadásul „üzleten kívül”, minden engedély nélkül forgalmazta.

Gyanú alapján idén április közepén újra felvették a kapcsolatot a Nébih ellenőrei a Csongrád megyei magánszeméllyel, aki – a korábbi hatósági eljárás ellenére – ismét Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket kínált eladásra. A próbavásárlás során a magánszemély 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át az ellenőröknek, majd az ezt követő hatósági ellenőrzés során további 20 kg, szerb feliratú talajfertőtlenítő szert is találtak a szakemberek.

A Nébih munkatársai azonnali hatállyal elrendelték a termékek forgalomból történő kivonását, forgalmi tilalmát, valamint zár alá vételét, továbbá azok megsemmisítését. Növényvédelmi bírságként az érintett, ismételt jogsértőként, több százezer forint bírságra számíthat.

A növényvédő szerek használata nagy körültekintést igényel. A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy növényvédő szert kizárólag üzletben, megbízható forrásból vásároljanak. Felhasználásuk során pedig fokozottan figyeljenek az előírások betartására, valamint lehetőség szerint éljenek az önellenőrzés lehetőségével.

A Nébih a jövőben is fokozottan ellenőrzi a növényvédő szerek forgalmazását, valamint a növényi termékek vizsgálatakor a nem engedélyezett szerek jelenlétét.

A hamis vagy rossz minőségű, lejárt stb. növényvédő szerek használata számos kockázatot rejt. A témában hasznos információk olvashatók alábbi cikkben.

Az érintett magánszemély adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Tennivalók a ház körül az év első két hónapjában

2019. január 16. 05:36

Nincs is szebb és megnyugtatóbb annál, mint amikor az évszakok a rájuk jellemző pompájukban tündökölnek. Télen – bár sokan több kivetnivalót találnak ebben az évszakban, mint szépséget – nincs gyönyörűbb látvány a fehér dunna alatt alvó tájnál és kertnél. Mégsem dőlhetünk hátra teljesen, hiszen akad munka télen is bőven.

Az asztmával is kapcsolatba hozzák a növényvédő és rovarirtó szereket

2023. július 25. 07:10

Az asztma a tüdő légutainak gyulladásával járó hosszan tartó állapot, amely zihálással, köhögéssel, nehézlégzéssel és egyéb tünetekkel jelentkezhet.

Az almamoly elleni biológiai védekezés lehetősége

2021. augusztus 16. 06:36

Az almamoly esetében néhány kulcsfontosságú növényvédő szer elvesztése, a rezisztencia megjelenése, és egyes szermaradékokkal kapcsolatos aggályok miatt szükségessé vált alternatív növényvédelmi megközelítések kidolgozása.

Összefoglaló a növényvédő szerek háztáji alkalmazásáról

2019. szeptember 2. 11:49

A növényvédő szerek otthoni alkalmazásánál számos előírást és íratlan szabályt be kell tartani annak érdekében, hogy növényünk, környezetünk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ez az összefoglaló útmutatásul szolgál a szakszerű, biztonságos és eredményes háztáji növényvédőszer-használatról.