Növényvédelmi előrejelzés

Folyamatos a vértetű megtelepedése az almafákon

Agrofórum Online

Az elmúlt héten folytatódott az évszaknak megfelelő, de kissé változékony időjárás. Az időnként a Kárpát-medencébe betörő hidegfrontok erős széllel, de nagyobb mennyiségű csapadék nélkül vonultak át az országon. Továbbra is az aszály az uralkodó, hatása szinte minden növénykultúrában érezteti hatását. Növény-egészségügyi szempontból jelen helyzetben a rovarkártevőké a főszerep, de észrevehető, hogy már egy kisebb mennyiségű csapadék is aktivizálhatja a kórokozókat.

Az almástermésű növények az intenzív hajtásnövekedés stádiumában vannak, a terméskezdemények mogyoró nagyságúak. A kórokozók közül továbbra is a lisztharmat-fertőzés szekunder tünete dominál, a kezeletlen vagy elhanyagolt ültetvényekben a fertőzés a hajtásvégek akár 50%-át is érintheti.

Lisztharmat fertőzés almafán

Az almafa varasodás levéltünetei a több csapadékot élvező tájegységekben erősödött elsősorban, ott a fertőzés enyhe tünetekkel a levelek 1-5 %-át érinti. Már a terméskezdemények is fertőzésre fogékony állapotban vannak, ezért mindkét kórokozó ellen intenzív védekezés javasolt.

Alma varas levele

Az almamoly rajzása a változékony időjárás ellenére továbbra is folyamatos, emiatt a peterakás és a lárvakelés is rendszeres védekezést indokol. A levéltetű-fertőzés üteme most lelassult, de a rejtettebb életmódot folytató vértetű telepek folyamatosan alakulnak ki a friss hajtások környezetében. Levélaknázó molyok friss tünetei most nem figyelhetők meg.

Vértetűvel fertőzött almafa

A csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly rajzása ültetvényenként változóan, de továbbra is intenzív. A csapdázott hím lepkék száma időjárástól függően változik, de még így is sok. Őszibarackban a keleti gyümölcsmoly hernyói által károsított hajtásvégek aránya 1% körüli, de tekintve a folyamatos imágórajzást, ez még emelkedő tendenciára utal. A levéltetű-fertőzés erősödését most a cseresznye- és meggyültetvényekben lehet megfigyelni, ahol a hajtásvégek 2-5%-án lehet kolóniákat megfigyelni. A cseresznyelégy rajzása a változékony időjárás hatására továbbra sem erősödött, változás a közeljövőben várható ennél a kártevőnél. A rajzás mértékéről ültetvényenként kell meggyőződni a fákra kihelyezett sárgászöld színű ragacsos fogólapokkal.

Keleti gyümölcsmoly hajtáskárkép őszibarackon

Borsóban és burgonyában a levéltetű-fertőzés erősnek mutatkozik, burgonyánál ez csaknem a növényállomány egészét érinti, de a borsólevéltetű-fertőzés sem sokkal alacsonyabb a bimbókon és virágokon. A borsón most kell ellenőrizni a lisztharmat és rozsda első tüneteit, mert a betegségek elhatalmasodása nagy terméskiesést okozhat.

Levéltetvek borsón

A szőlő hajtásnövekedése igen heterogén, arasznyi hajtástól az 50 cm-es hajtáshosszig változik. A fürtkezdemények növekedése folyamatos. A lisztharmat fertőzés tüneteit már több ültetvényben megtalálták a levelek fonákán.

Levélatka kártétele szőlőn

A peronoszpórás és fekete rothadás fertőzés esélyét a száraz időjárás blokkolja, de a hőmérséklet lehetővé tenné a betegségek terjedését. A levélatkák kártétele egyes, érzékeny fajtákon látványos tüneteket produkál, a fertőzést meg kell állítani a további károk elkerülése érdekében.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Fokozott a veszélye a repce szárormányos imágó tojásrakásának!

2020. február 18. 11:16

A nappali melegebb idő már a hónap elején előcsalogatta a repce szárormányos imágókat téli álmukból, és a repce is készen áll a szárba szökkenéshez, fokozott a veszélye a kártevő tojásrakásának.

Előjöttek az első burgonyabogarak

2020. május 5. 16:17

Megkezdődött a burgonya kelése, a növényállományok zöme a kelés - 1-3 levél fejlődés állapotában van. Az első burgonyabogár imágók előjöttek telelőhelyükről és keresik a burgonyát.

Pocok, hörcsög, szárormányos, belvíz keseríti a gazdák életét

2021. február 23. 08:53

Régi bölcsek állítják, hogy „nem eszi meg a kutya a telet”. Ez a közmondás az idei télre is igaz. Már-már azt hittük, hogy megússzuk komolyabb hideg nélkül, de február eleje megcáfolt bennünket. A hideg nem tartott sokáig, de annál keményebbnek bizonyult. A tél okozta elfagyások mértékéről hamarosan meggyőződhetünk. Most, február utolsó dekádjában már enyhült a tél szorítása, éjjelente még fagypont körüli a hőmérséklet, de ha kisüt a nap, akár 10-15 Celsius fok is lehet.

Aggasztó a molytetvek szaporodása

2020. július 22. 10:32

Az elmúlt időszak az időjárását a mérsékelt meleg jellemezte, a nappali hőmérséklet csak ritkán emelkedett 30 Celsius fok fölé, az éjszakák pedig kifejezetten hűvösek voltak. Csapadék ugyan esett, sőt egyes körzetekben felhőszakadás is előfordult, de igen szeszélyes eloszlásban hullott le az eső. Az országos, áztató eső továbbra is várat magára.