Gépészet

125 éves a New Holland Agriculture

Agrofórum Online

Az elmúlt 125 év alatt a New Holland Agriculture a farmerek öt generációjának életét könnyítette és segítette a gazdálkodásukat hatékonyabbá és fenntarthatóvá tenni.

A New Holland alapítóinak szándéka szerint a 125 év során arra törekedtek, hogy a farmereket kiváló termékkel, technológiával és szolgáltatással lássák el, ami által a termelés hatékony, fenntartható és profitábilis lesz.

Carlo Lambro a New Holland Agriculture elnöke

Az évforduló alkalmából Carlo Lambro a New Holland Agriculture elnöke a következőket nyilatkozta:

„A New Holland gazdag életútja egy pennsylvaniai kisvárosból indult, majd vált olyan világcéggé, amely napjainkban 170 országban van jelen. A fejlődését olyan jelentős innovációk jellemzik, amelyek megváltoztatták a mezőgazdaságot. A társaság jelenlegi formáját korábbi jelentős cégek (Ford, Fiat, Braud, Claeys) egyesülésével érte el. Együttesen a mezőgazdaság számos kihívásával szembesülünk, segítve a farmerek munkáját hatékonyabbá, gazdaságosabbá tenni.

A jelenlegi, folyamatosan változó körülmények olyan kihívásokat jelentenek, amelyeket korábban el sem tudtunk volna képzelni. Ez a helyzet felhívja a lakosság figyelmét a mezőgazdaság fontosságára, amely megnyilvánult a krízisre való reagálásban, amelynek eredményeként az élelmiszer-ellátás zavartalan volt. Ennek során a New Holland biztosította a farmerek igényének kielégítését. A jövőt tekintve folytatjuk a beruházásokat, annak érdekében, hogy az új technológiákkal – hálózati üzemeltetés, automatizálás, alternatív hajtóanyagok – hozzájáruljunk a fenntartható mezőgazdaság megvalósításához. A történetünk 125 éves évfordulójának ünneplése alkalmából bizalommal tekintünk a jövőbe.”

A New Holland a farmerek partnere volt a nehéz és jó időkben egyaránt

A New Holland története – folyamatos innováció

A New Holland alapítói olyan agrár-úttörők voltak, akik életük során értékes és gazdag tapasztalatokat szereztek, amelyek mind hozzájárultak a társaság mai formájának létrejöttéhez:

  • Abe Zimmerman, aki a vásárlók igényét kielégítő egyszerű megoldásokra törekedett, 1895-ben a pennsylvániai New Hollandban alapított kis gépgyártó céget.
  • Henry Ford, akinek életcélja olyan innovációk megvalósítása volt, amelyek mindenki számára elérhetők, 1917-ben létrehozta az első sorozatgyártású traktort.
  • Giovanni Agnelli, aki tudta, hogy egy helyi igényt kielégítő megoldásból hogyan lehet globális elterjesztésre alkalmas innovatív gépet alkotni, 1918-ban az első Fiat traktorával ezt be is bizonyította.
  • Leon Claeys, aki arra törekedett, hogy csapatával megkönnyítse a farmerek munkáját, 1952-ben létrehozta az első európai önjáró kombájnt.

Az elmúlt 125 év alatt a New Holland globális céggé változott, amely megbízható, nyitott, fogékony, innovatív hozzáállásával hozzásegíti a farmereket a fenntartható gazdálkodáshoz.

A New Holland alapítói

A New Holland napjainkban – a farmerek partnere

A New Holland társaság napjainkban is a vásárlók oldalán áll. Szoros, hosszú távú kapcsolat kiépítésével hozzájárul sikeres gazdálkodásukhoz, amelyet megbízható, gyors és hatékony professzionális dílerek által valósít meg. Megközelítőleg 2000 dílerrel és 5000 képviseleti hellyel a New Holland szoros kapcsolatban van a farmerekkel és a legszélesebb gyártmányskálát és megoldásokat nyújtja számukra.

Vevői számára lehetővé teszi a hatékony és profitábilis gazdálkodást azáltal, hogy piacvezető megoldásokat kínál, amelyek követik a mezőgazdaságot mozgató olyan megatrendek alkalmazását, mint a digitalizáció, hálózati működés, automatizálás, integrált termékszolgáltatás és alternatív hajtásrendszerek.

A PLM™ rendszere az egyik legismertebb, digitális hálózati üzemeltetést lehető tevő megoldás, amely a farmerek munkáját proaktívvá teszi és elősegíti egy okos ecosystem kialakítását.

A New Holland által kifejlesztett Clean Energy Leader stratégiai program keretében megalkották a Methane Power traktor prototípusát, amely zártláncú rendszerben, a farmon előállított metán, illetve biometán hajtóanyaggal üzemel. A közeljövőben folytatják a metán projekt programot, mivel a mezőgazdaság alternatív hajtóanyaggal való ellátásának ez egy központi kérdése.

A CR10.90 Revelation kombájn

A New Holland társaság gyártmányskálájának mérföldkövei:

  • 1917: a Ford megalkotta a Fordson Model F modellt, amely a világ első tömeggyártású traktora,
  • 1932: a Fiat megalkotta az első lánctalpas traktorát,
  • 1940: a New Holland megalkotta a világ első önkötöző bálázóját,
  • 1952: a Claeys bemutatta az első európai önjáró kombájnt,
  • 1960: a New Holland bemutatta az első Speedrower™ rendsodrót,
  • 1961: a New Holland bemutatta az első önjáró járva szecskázóját,
  • 1964: a New Holland bemutatta az első Haybine® rendrakó kaszálógépét,
  • 1975: a Braud bemutatta az első önjáró szőlőkombájnját,
  • 1975: a Sperry New Holland bemutatta az első Twin-Rotor® kombájnt,
  • 1982: Ford 10 az első igazán modern traktor: modern dízájn+Super Q vezetőfülke,
  • 1993: a New Holland bemutatta SuperSteer™ kormányzási rendszert a Genesis™ 70 traktorokon,
  • 1998: a New Holland a Flexi-Coil megvásárlása után, kibővítette kukorica vetőgép sorát,
  • 1998: a New Holland bemutatta első teleszkópos rakodóját,
  • 1999: a New Holland bemutatta Precision Land Management (PLM) rendszerét,
  • 2006: Elindult a Clean Energy Leader® stratégiai program,
  • 2007: a New Holland megengedi a 100% Biodiesel hajtóanyag használatát a teljes motorválasztékához,
  • 2010: az olaszországi La Bellotta Farm megkapta az  első Energy Independent Farm™ elismerést,
  • 2014: a Miller cég megvásárlása után a New Holland kibővítette önjáró permetezőgép választékát,
  • 2014: a CR10.90 kombájn új Guinness World Record-ot állított fel a 8 órás gabona betakarításban,
  • 2016: bemutatták az első autonóm NHDrive™ traktorkoncepciót,
  • 2017: a Kongskilde megvásárolása után a New Holland kibővítette szálastakarmány és talajművelő gép választékát,
  • 2019: a New Holland bemutatta a világon első 100%-os metánhajtású traktorát.

New Holland szálastakarmány betakarító gépek

Forrás:

https://lectura.press/en/article/new-holland-agriculture-celebrates-125-years-of-history/52888; https://highways.today/2020/06/15/new-holland-agriculture-125/

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

A John Deere 9R traktorok 2019-es változatai

2018. július 30. 07:15

Első alkalommal ajánlanak 3,05 méter nyomtávú 9470RX, 9520RX, 9570RX és 9620RX szériájú gumihevederes traktorokat 76,2 cm és 91,4 cm hevederszélességgel.

Traktorok, szőlőkombájnok és dióbetakarító - Gépújdonságok a szőlő- és gyümölcstermesztésben

2018. június 25. 16:08

Antonio Carraro, Massey-Ferguson, Kubota kertészeti traktorok, Braud és Pellenc szőlőkombájnok, valamint Flory dióbetakarító gép Amerikából.

Nagy erejű elektromos Fendt traktor született, már javában dolgoznak vele

2024. március 15. 14:10

A prémium márkák közé sorolt német Fendt egyik forgalmazója érdekes újdonsággal kísérletezik. 205 LE-s, tisztán elektromos hajtású erőgéppel bővítették a kínálatukat, és az eddigi tapasztalatok bátorítóak.

Állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat 2024 – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2024. szeptember 4. 08:10

Traktorokból a 85 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű, „alap” elvárásoknak megfelelő erőgépet.