14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Állattenyésztés

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

NÉBIH

A nyári mezőgazdasági munkálatok indulása fokozott körültekintést követel a sertéstartóktól is. A vírus ugyanis akár közvetett érintkezéssel, így a földekről betakarított terményekkel és eszközök közvetítésével is bekerülhet a telepekre. A házisertés-állományok védelme az egyik legfontosabb feladatunk az ASP elleni küzdelemben, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az állattartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartásának fontosságára.

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása. A sikeres védekezéshez elengedhetetlen, hogy a sertéstartók betartsák az alapvető járványvédelmi előírásokat (például a mosléketetés tilalmát), amelyekről a Nébih honlapján is tájékozódhatnak.

A fertőzött vaddisznók magas száma miatt nagy a kockázata az erdők és szántóföldek fertőződésének is. Éppen ezért az aratás időszakában – az általános szabályok mellett – különösen ügyelni kell arra, hogy a szántóföldről, kaszálóról, legelőről betakarított takarmányt vagy alomanyagot nem szabad frissen felhasználni a házi sertések ellátására.

A fertőzött területeken a zöldtakarmány etetése kifejezetten tilos, de a magas és közepes kockázatú területeken sem ajánlott. Utóbbi térségekben is célszerű a szálas takarmányt és gabonát, valamint a szalmát 90 napig száraz helyen tárolni felhasználás előtt, továbbá a takarmányt és az alomanyagot elkülönítve, zártan tartani, úgy, hogy a vadon élő állatok ne férjenek hozzá. A Nébih – az alapvető óvintézkedéseken túl – a „Jó Sertéstartási Gyakorlat” útmutató előírásainak betartását is javasolja a gazdák számára.

Az ASP megállítása és a házisertés-állományok megóvása nemzetgazdasági érdek. Magyarország sertéságazatának megvédése érdekében az állategészségügyi hatóság a betegség legkisebb gyanúja esetén is a legszigorúbb módon jár el. Azonban a felelősen viselkedő állattartók – akik a betegség gyanúját időben bejelentik, az előírt járványvédelmi zártságot megteremtik – jogosultak az állami kártalanításra.

Az ASP járvánnyal kapcsolatos aktuális információk és tájékoztatók elérhetőek a Nébih folyamatosan frissülő tematikus oldalán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Cukiságbomba hiányosságokkal – így tartják az állatokat!

2025. szeptember 18. 13:10

Csak egyetlen kereskedés felelt meg maradéktalanul a szabályoknak – sok boltban tiltott körülmények között tartják az állatokat.

Miért esik vissza az európai marhahústermelés?

2025. szeptember 15. 16:10

Az EU-ban 2025 első félévében közel 5%-kal esett a marhavágás. A kínálat szűkül, az árak tartósan magasak.

Változtak a takarmányvizsgálati módszerek

2020. november 2. 10:09

Az Európai Bizottság október 26-án kihirdetett végrehajtási rendelete módosítja a 152/2009/EK rendeletnek a takarmányok hatósági ellenőrzése során az állati eredetű alkotóelemek meghatározására szolgáló analitikai módszerek megállapításáról szóló VI. mellékletét.

Mégsem korlátozzák a takarmányok nitrogéntartalmát

2020. augusztus 25. 14:02

Korlátozni akarták a tejelő szarvasmarha takarmányozásában használt, proteinben gazdag koncentrátumot az idén szeptember és december közötti időszakra.

A jó minőségű szálastakarmányokhoz éles kések kellenek!

2019. március 14. 09:13

Az AQUA NON STOP COMFORT késélezőben a 2019-es évtől integrált LED-es belső világítás is található. Így a gép kezelője a köszörülés folyamatát mindig jól láthatja és felügyelheti.

Rovarlárvákból készítenek takarmányt Magyarországon

2024. május 20. 08:10

Az Agroloop helyi élelmiszer-feldolgozók takarmány minősítésű melléktermékeit használja a lárvák etetésére.