Idén mintegy 4,7 millió tonna őszi búza termett, a belföldi felhasználás általában 2,5-3 millió tonnát tesz ki, így bőven jut exportra is - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az aratási koordinációs bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Tarpataki Tamás közölte, hogy gyakorlatilag befejeződtek a nyári aratási munkák, becslések szerint várhatóan mintegy 7,5 millió tonna lesz a nyári gabonatermés.
Az őszi búza aratása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján 97 százalékos készültségen áll, ezen kultúra vetésterülete idén közel 900 ezer hektárt, termésátlaga pedig hektáronként 5,28 tonnát tesz ki.
Az őszi káposztarepce és árpa aratása befejeződött: 311 ezer hektáron vetettek repcét, amely jelentősen megszenvedte az időjárást, így az össztermés mintegy 781 ezer tonna. Az őszi árpa vetésterülete 238 ezer hektár volt idén, abból 1,335 millió tonnát takarítottak be – tette hozzá.
Tarpataki Tamás elmondta: a hosszan tartó tavaszi vízhiányos időjárás leginkább az őszi káposztarepcére fejtett ki negatív hatást, a növény hozama hektáronként 2,5 tonna, amely 18 százalékos visszaesés tavalyhoz képest, az össztermés pedig 10-12 százalékkal lehet kevesebb 2019-hez képest.
Kiemelte: viszonylag korán jelentették be a tartósan vízhiányos állapotot, és ennek megfelelően a kárbejelentések is jelentős növekedést mutatnak a tavalyi értékekhez képest. 2019-ben ezen időszakban 139 ezer hektárra jelentettek aszálykárt, idén ez 312 ezer hektár.
Nehézséget, fennakadást okozott betakarításban a csapadék, ugyanakkor a tavaszi vetésű növényeknek kedvezett, azok jó állapotban vannak, a kukorica és a napraforgó is szépen fejlődik – jegyezte meg.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint pozitív meglepetést okozott az őszi árpa termésátlaga, minősége azonban gyengébb, mivel alacsonyabb a fehérjetartalma. A repce az elmúlt időszak leggyengébb termését hozta 2,5 tonnás termésátlagával.
Az elnök kérdésre válaszolva elmondta: 1,2 millió tonna búzát a malomipar hasznosít az országban, 800 ezer tonnát használnak takarmányozásra, 300 ezer tonnát vetőmagelőállításra, 200 ezer tonna pedig ipari felhasználásra megy, az export árualap idén 2 millió tonnát tehet ki.
Közölte: az őszi árpára tonnánként 43-47 ezer forint körül van kereslet, a búza stabilan 50 ezer forint felett van, a malmi búza 54-55 ezer forint körüli áron, az őszi káposztarepce pedig 125-135 ezer forintos áron mozog. A nyugat-európai terméskiesés miatt lehet áremelkedés a piacon, Magyarországon mindig a világpiaci árak határozzák meg a gabonaárakat.
A világpiacon egyértelműen nem a termések és a várható készletek, terméseredmények és felhasználás határozzák meg az árakat, hanem a globalizációs hatások, például komoly félelem van a koronavírus-járvány második hullámával kapcsolatban, amely hatást gyakorolhat a búza árakra.
Tarpataki Tamás hozzátette, hogy a koronavírus-járvány közvetlenül nem érintette a gabonatermesztést, nagyobb gondot az aszály okozott. A szállításra azonban hatással volt a járvány, ezért jelentős olajkészletek halmozódtak fel az olajtermelőknél, amelynek következtében csökkent az olaj ára. Ez a szállítási költségeknek kedvezett, ami fontos tényező egy olyan elhelyezkedésű ország esetében, mint Magyarország.