Szőlő-Bor

Készül az új bortörvény

vg.hu

Idő- és költségmegtakarítást hozhat a borászoknak a szakmai egyeztetések után várhatóan őszre elkészülő bortörvény, amely az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását is magával hozza – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.

Az ePincekönyv-rendszer kifejlesztése és bevezetése az összes hatósági eljárás felülvizsgálatát magával vonja, így alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja – így indokolta meg lapunknak Nagy István agrárminiszter, hogy miért van szükség új jogszabályra, és miért nem elég csupán módosítani a bortörvény szövegén. Az érvényes jogszabály 2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásakor lépett hatályba, és azóta több nagyobb módosításon esett át, például az EU legutóbbi borreformjához kapcsolódóan 2009-ben. Később is számos rendelkezés módosult, és egy sor kisebb-nagyobb technikai módosításra is szükség volt. Több rendelkezés hatályát vesztette, és a törvény szövege összességében töredezetté vált.

Az új jogszabálynak figyelembe kell vennie az ePincekönyv bevezetésével járó változásokat, amelyek kiváltják a papíralapú adminisztrációt, megvalósításukra pedig már elindult egy uniós projekt.

A tárca szándékai szerint az új borszabályozásnak lehetővé kell tennie, hogy az elektronikus ügyintézés a lehető legszélesebb körben elterjedjen.

Lényeges cél, hogy egy adatról csak egy alkalommal kelljen adatszolgáltatást teljesíteni – hangsúlyozta Nagy István. Mint mondta, életszerű, a valóságot legjobban leképező, egyben pontos adatközlésre motiváló adminisztrációs rendszert kell kiépíteni, ebben az esetben lesz érdemi tehercsökkentés a borászoknál.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Megsemmisítik a boraikat a franciák, hihetetlen összeget költenek erre

2023. szeptember 4. 10:10

Franciaország 200 millió eurós alapot hozott létre annak érdekében, hogy a bortöbbletüket megsemmisítsék. Ezzel a nehéz helyzetbe került termelőkön próbálnak segíteni, hiszen azok így magasabb áron tudják majd értékesíteni a termékeiket.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

A szekszárdi borvidéken is korábban szüretelnek

2018. augusztus 8. 11:46

A mostani melegben a szőlő fejlődése lassulni fog, de mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számíthatnak a szekszárdi termelők.

Trendek a folyóbor piacán - a Chardonnay van, ahol már elfogyott

2020. november 7. 09:01

Fontos információ, hogy az export borok majdnem fele tartályban érkezik a rendeltetési helyére szerte a világban. Szakértők azt állítják, hogy a környezetünk és a fogyasztók egyaránt profitálnak belőle. Ma már a minőségre is figyelnek, díjnyertes borok is vannak közöttük.