Terményárak

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

Agrofórum Online

Vegyes kép alakult ki a chicagói árutőzsdén, a búza 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal olcsóbb lett, miközben a kukorica 1,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult. Európában ezzel szemben határozottan a vevők kerültek fölénybe, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza árjegyzése is emelkedett.

A chicagói kereskedésben a szójabab ára 2018 márciusa óta a legmagasabb szintre emelkedett, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pénteken közölte, hogy a készletek ötéves mélypontra apadhatnak.

A kukorica ára egyéves csúcsra emelkedett, míg a búza határidős ára csütörtökön ötéves csúcsról korrigálva csökkent. A kereskedők a világ legnagyobb szójabab-importőre, azaz Kína keresletének növekedését figyelik.

„A szójabab-készletek alakulása jelentős felhasználásra utal. Mivel már eddig is rekord méretben adtunk el termékeket a kínaiaknak, ezért az USDA várakozása szerint az eladások dinamizmusa még egy ideig fennmaradhat” – mondta Jack Scoville, a chicagói Price Futures Group alelnöke.

Az amerikai szójaellátás szigorításával a kereskedők egyre inkább a rivális Brazília szállítói felé fordítják figyelmüket, ahol a szárazság fenyegeti az ültetvényeket. A kereskedők figyelik azt a szárazságot is, amely hátráltatta a búza vetését a fekete-tengeri régióban. A Sovecon tanácsadó cég szerint a száraz időjárás 10-15 százalékkal csökkentheti Oroszországban az őszi búza vetésterületét.

A párizsi árutőzsdén ezzel szemben mind a négy fontos agrártermék kurzusa emelkedett. A malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban. Egy tonna malami búza a decemberi határidőre 200,25 euróba került, ami 1,25 eurós drágulásnak felel meg. A forgalom kissé elmaradt az elmúlt napok élénk érdeklődésétől, összesen 32 541 üzletet kötöttek a parketten. Így rövid szünetet követően újra a lélektani 200 eurós szint fölé drágult a termék. A márciusi határidőre kereken 200 euróba került a malmi búza 1,5 euró/tonnás drágulás után. A kukorica ára 1 euróval a 176,5 euró/tonnás szintig szaladt. A repce 393,75 eurós tonnánkénti ára 3,25 eurós drágulást jelentett. A takarmánybúza 2,1 eurós pluszt követően a tonnánkénti 185 eurós árjegyzésen fejezte be a napot.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Minden út a szójához vezet

2023. december 29. 08:10

Bizonyítjuk, hogy megéri szóját termeszteni, és bemutatjuk a SAATEN-UNION portfólióját az igen korai fajtáktól a középérésűekig.

Romlanak a búza keresleti kilátásai

2020. június 17. 04:38

A párizsi árutőzsdén kicsit javult a hangulat az előző naphoz képest. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa tovább csökkent.

Tanácskozás a kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatairól

2019. szeptember 5. 10:21

A kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatait elemezték a Debreceni Egyetem agrárkarán a Növénytudományi Intézet szeptember 4-ei tanácskozásán.

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

2020. március 25. 15:22

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.