Agrárközélet

Idén is jelentős jogi költségekre készül a Bayer

Agrofórum Online

A több mint 150 éves múlttal rendelkező nemzetközi nagyvállalat, a Bayer, melynek egyik alaptevékenysége a mezőgazdaság, közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó számait. A vállalat 10 milliárd euró árbevétellel zárta az elmúlt három hónapot, mely 120 millió euróval marad el az elemzői prognózistól, és 7 százalékkal az egy évvel korábbi árbevételtől.

A Bayer igazított EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény soron 2,39 milliárd eurót realizált, ami csaknem 100 millióval kevesebb az elemzői konszenzus várakozásánál és 3,4 százalékos visszaesésnek felel meg év/év alapon. A 2021-es évre vonatkozó előrejelzése a menedzsmentnek ugyanakkor optimistább, mint amit az elemzők jósoltak. A cég az árbevételt 42-43 milliárd euró közé várja, míg az elemzők 41,6 milliárd eurót jeleztek előre. Igazított EBIDTA tekintetében a menedzsment jóslata 11,2 és 11,5 milliárd euró közé esik, míg az elemzők 10,9 milliárd eurót becsültek – emelete ki az Equilor Befektetési Zrt. A menedzsment részvényenként 2 euró osztalék kifizetésére tett javaslatot, ami 80 centtel kevesebb az egy évvel korábbi osztalék mértékénél és 11 centtel múlja alul az elemzők várakozásait.

Az idei évre 8 milliárd eurós egyszeri negatív tétellel számolnak a jogi költségekhez kapcsolódóan a vállalatnál, aminek hatására a szabad készpénzállomány mínusz 3-4 milliárd euró körül alakulhat – erre már az Erste Befektetési Zrt. hívta fel a figyelmet.

A Bayer még a Monsanto 2018-as felvásárlásával örökölte meg a pereket a Roundup szer kapcsán és a negatív bírósági döntések esetén több tíz milliárd dolláros is lehet a teljes jóvátételként fizetendő összeg. A Roundup legfőbb összetevője a glifozát, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutató ügynöksége 2015-ben emberre káros és nagy valószínűséggel rákkeltő hatású vegyszernek minősített.

A Bayer kiemelte, hogy továbbra is „határozottan elkötelezett” az Egyesült Államokban működő részleg átfogó rendezése mellett, azaz rendezni akarja a Roundup és más glifozát alapú szerekkel kapcsolatos ügyeit. A hírek szerint az egyik kulcsfontosságú tárgyalást március 31-re tűzték ki az ügyben.

Kiemelt kép: media.bayer.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Peren kívüli megegyezések jöhetnek a Bayernél

2019. augusztus 10. 10:18

Két közelgő tárgyalást is elhalasztottak az Egyesült Államokban, melyek a Bayer által felvásárolt Monsanto rákkeltő gyomirtójával kapcsolatosak. A Bayer árfolyama már három napja emelkedik.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Jövőre tolódott a Bayer ítélete

2019. október 8. 09:56

A St. Louis-i bíróság csak jövőre fogja tárgyalni a glifozát tartalmú Roundup rákkeltő hatása miatti ügyet, de pontos időpont egyelőre még nem ismert.

Két évtizedes tapasztalattal a kukorica gyomirtásban

2022. június 7. 05:34

Megjelenésekor formulációja igazi újdonságnak számított. Az olajos diszperzió egyedi, gyors felszívódást biztosít a terméknek, a hazai piacon az első, 2 órás esőállósággal rendelkező gyomirtó szer lett.