9℃ 4℃
november 12. Jónás, Renátó, Jozafát
Terményárak

Az exportkereslet növekedése hajtotta fel az árakat

Agrofórum Online

Több napos lejtmenet után javult a hangulat az agrárpiacokon. Chicagóban a búza ára 4,1 százalékkal, a kukorica pedig 6,5 százalékkal ralizott. A szójabab közben 2,4 százalékkal ralizott. A repce kivétel volt a maga 1,8 százalékos árcsökkenésével. Európában ezzel szemben egyértelműen zöldben álltak a számok, azaz mind a négy kiemelt agrártermék, így a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult.

Az amerikai kukorica határidős ára csütörtökön több mint 6 százalékkal nőtt az egy hónapos mélypontból történő technikai vásárlások és a short, azaz további esésre spekuláló pozíciók felszámolását követő vételek hatására. A takarmánygabonák iránti erős kereslet szintén támogatta az árakat.

A szójabab kurzusa a kukorica árszintjét követve magasabbra került, és nyolc egymást követő kereskedési nap után először emelkedett. Előző nap egy hónap mélypontját érte el az ár.

A búza kurzusa kilenc nap után emelkedett először, a short pozíciók lezárása és technikai vásárlások hatására, valamint az északi síkság súlyos szárazsága miatt csak a közelmúltban elvetett tavaszi búzával kapcsolatos aggodalmak hatására.

„Látunk néhány spekulatív vásárlást a piacon. Az időjárás valóban nem indokolja ezt a ralit a kukorica és a szójabab piacán, de a kereslet továbbra is élénk” – mondta Brian Hoops, a Midwest Market Solutions amerikai brókercég elnöke.

A kukorica drágulását az erős exportkereslet támasztotta alá, nevezetesen az új vetés Kínába történő majdani szállítása. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) csütörtökön több mint 5,6 millió tonna újtermésű kukorica értékesítést igazolta Kínában.

Kontinensünkön is hasonló folyamatok érvényesültek, sőt itt egyértelmű vásárlói fölény alakult ki. A malmi búza Párizsban szeptemberre 212 euró/tonnába került, ami 6 eurós pluszt jelentett. A forgalom viszonylag élénk volt, 20 876 kontraktus jött létre, decemberre több mint másfélszer ennyi, 33 265 üzletet kötöttek a parketten. Erre a határidőre 5,75 eurós plusz után 210,25 euróba került egy tonna. A kukorica 12,5 euróval drágult, ami igen lendületes erőgyűjtésnek tekinthető. A ralit követően 265 eurót adtak egy tonna kukoricáért az európai befektetők. A repce árszintje 18,75 euróval lőtt ki és 520,25 eurón ment esti pihenőre. Londonban a takarmánybúza 196 angol font/tonnás árszintje 4,5 angol fontos erősödést jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Megint Trump-hatás a terménypiacokon

2025. október 27. 14:10

Trump újabb politikai húzása megmozgatta a terménypiacokat: az amerikai gabonák erősödtek, míg Európában vegyes volt a kép.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Az argentin szárazság miatt drágult a szójabab

2021. március 6. 11:25

Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult.

RAPOOL-repcék: DUPLO

2021. július 28. 10:55

Azoknak ajánljuk, akik egészséges, szilárd szárú, rugalmasan betakarítható hibridet keresnek. A DUPLO jól tűri a szárazságot és kötött talajokon is boldogul. Ősszel rendkívül intenzíven fejlődik, ezért bátran vethető később is.

A szárazságtól való félelem miatt drágult a búza

2020. október 6. 06:02

A párizsi árutőzsdén is zöldben álltak a főbb számok, azaz drágultak a fontos agrártermékek. A malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza kereskedése is pluszt hozott.

A vártánál nagyobb lehet a dél-amerikai szójatermés

2023. január 28. 09:07

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica enyhe plusszal fejezte be a napot.