25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Terményárak

A száraz időjárásról szóló hírekre drágult a búza és a kukorica

Agrofórum Online

Alapos pluszokkal nyitottak az amerikai piacok a héten. Hétfőn nem volt kereskedés, így ezen a héten négy napjuk maradt a kereskedőknek. A búza 4,1 százalékkal, a kukorica 4,7 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal drágult. Európában is inkább vásárlói fölény volt látható, a malmi búza, a repce, a takarmánybúza is többe került a nap végére. A kukorica kivételt jelentett a maga nem túl nagy árcsökkenésével.

Az amerikai kukorica-, szója- és búza ára kedden emelkedett, támogatva azokat az aggodalmakat, melyek szerint a növények a következő néhány hétben a kedvezőtlen időjárás miatt stresszel szembesülnek.

„Az időjárás az előrejelzések szerint a hónap közepéig forróvá és szárazra fordul a főbb amerikai termőterületeken” – mondta Arlan Suderman, a StoneX árukért felelős közgazdásza. A dél-amerikai csökkent terméselvárások közben támogatást jelentettek.

Az AgRural, egy brazil agrár-vállalkozási tanácsadócég kedden bejelentette az ország második kukoricatermésének előrejelzésének csökkenését a súlyos aszály miatt, hozzátéve, hogy a termések várhatóan ötéves mélypontra kerülhetnek ebben a szezonban.

A kőolaj-piac változása a növénypiacokat is megerősítette azáltal, hogy megnövelte a bioüzemanyagok iránti nagyobb kereslet lehetőségét.

Európában is inkább pluszokat lehetett látni a nap végén, a malmi búza, a repce, a takarmánybúza ára is emelkedett, csak a kukorica zárt mínuszban a főbb agrártermékek közül. A malmi búza szeptemberre 218,75 euróba került Párizsban tonnánként, ez 5 eurós drágulást jelentett. A forgalom is felélénkült az tengerentúli befektetők visszatérésével, hétfőhöz képest csaknem négyszer annyi, 23 099 üzletet kötöttek a parketten. Decemberre 26 153 kontraktusról állapodtak meg. Erre a határidőre 4,5 eurós drágulást jelentett a 217 euró/tonnás záró érték. A repce 532 eurós árjegyzése tonnánként nem kevesebb, mint 16,75 eurós ralit hozott, de napközben 535 eurón is kötöttek üzletet. A kukorica kivételt jelentett a maga 50 eurócentes értékcsökkentésével, így 268,75 eurón fejezte be a napot ez az agrártermék. Londonban drágult a takarmánybúza és 5 angol fontos árszint-emelkedést követően kereken 200 angol fontba került egy tonna.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A szójabab rántotta magával a mélybe a többi terményt is

2025. május 31. 11:10

Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 5,5 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal, a takarmánybúza 0,7 százalékkal került kevesebbe.

Trump vámfenyegetése visszafogta a kukorica drágulását

2025. május 24. 11:10

Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal, takarmánybúza 2,4 százalékkal került többe.

Három hónapos mélypontról pattant vissza a búza ára

2023. szeptember 6. 08:10

A kukorica határidős ára is emelkedett, míg a szójabab piacán enyhe árcsökkenést lehetett látni, mivel a kereskedők várták az amerikai betakarítás kezdetét.

A tél nem viccel

2021. február 16. 13:14

Február közepe van és a tél eddigi legdurvább fagyhullámát éljük át a napokban. Ez nem csak ránk, gazdálkodókra igaz, hanem a szántóföldeken a tél viszontagságainak kitett szántóföldi növénykultúrákra is. A hótakaró elolvadása után több kultúra esetében láthatóak a téli fagy okozta károsodások.

A déli félteke kulcsfontosságú exportőreinél sújthatja a termést a szárazság

2023. szeptember 26. 06:10

Alapvetően áremelkedéssel indult a hét a terménypiacokon, a tengerentúlon és Európában is a repce árcsökkenése jelentette a kivételt.

Ritka kártevők a repcében

2019. december 6. 04:37

Az őszi káposztarepce az a szántóföldi növénykultúránk, amelynek növényvédelmében az állati károsítók döntő jelentőséggel bírnak és amelynek a termesztési költségeiben az ilyen károsítók elleni védekezés adja az egyik legnagyobb tételt.