12℃ 7℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Növényvédelmi előrejelzés

Megindult az amerikai kukoricabogarak rajzása

Agrofórum Online

Július első hetében tovább folytatódott a száraz, meleg időjárás. Szeszélyes eloszlásban kialakultak helyi záporok, zivatarok, helyenként jégesővel társulva, de országos kiterjedésű eső továbbra is várat magára. A kialakult forróságban igen gyakori a napégés a leveleken és a termésen. Az őszi árpa és a búza aratásának kedvez a jelenlegi idő, ezért az árpa betakarítása a végéhez közelít, közben pedig elkezdődött a korai búzafajták aratása is. A betakarítással párhuzamosan folyik a szalma bálázása és a felszabadult területek tarlóhántása. Amennyiben csapadék is fog hullani a közeljövőben, akkor fel lehet készülni a tarlón a nehezen írtható gyomnövények gyérítésére.

A kukorica állományok fejlettségében még most is jelentős különbségeket lehet tapasztalni. Az aszályos idő továbbra sem segíti elő a növekedésben meglévő eltéréseket, a legmelegebb órákban a vízhiánytól „furulyáznak” a növények. A szárazság igen kedvező a kukoricamoly imágók rajzásának, de jelentősnek mondható a kikelt hernyók kártétele. A fertőzött növények aránya helyenként meghaladja a 30 %-ot is. A lárvák zöme most L2-es fejlettségű, de már előfordulnak ennél idősebb hernyók is. A kukoricamoly károsítás mellett tovább erősödött a takácsatkák szívogatása az alsó leveleken, helyenként ettől sárgulnak a levelek. Az amerikai kukoricabogarak rajzása is megindult, most még terméskezdemény helyett a leveleket hámozgatják, akárcsak a kirajzott vetésfehérítő bogár imágók. A bogarak mellett sok még a lárva a gyökereken, károsításuk még egy-két hétig eltarthat. Már egyre több meggörbült kukoricát lehet látni a kártétel következtében.

Amerikai kukoricabogarak

A déli tájegységekben kihelyezett varsás feromon csapdák 100-as nagyságrendben fogják a gyapottok bagolylepke imágókat. A befogott lepkék egy része migráló, délről iderepült egyed, más részük pedig itthon áttelelt populációból származik. A mostani hőség és szárazság ennek a kártevőnek is kedvez, így valamennyi számba jöhető tápnövényt (kukorica, napraforgó, szója, cukorrépa és számtalan zöldségnövény) figyelni kell, nehogy meglepetés érje a termelőket.

Bab tojásrakó gyapottok bagolylepke

A napraforgó napokon belül virágzásnak indul. A gyomirtási problémákat és a szklerotíniás tőfertőzést leszámítva most egészségesnek tekinthetők a növények. A meleg miatt lecsökkent a levéltetű fertőzöttség, kevés a mezei poloska a napraforgón, a szár-és levélbetegségek terjedését sem segíti a szárazság. Ennek ellenére most célszerű a preventív jellegű gombaölő szeres permetezés elvégzése.

Az őszi káposztarepce érésével és aratásával párhuzamosan a környéket ellepték a kirajzó becőormányosok, sok esetben a lakott környezetben is.

A szója vetések szintén szenvednek az aszálytól, valamint a növényeken felszaporodott atkáktól. A levelek sárgulása és foltossága a kártevők szívogatására vezethető vissza. A fénycsapdák ugyan még nem fogtak bogáncslepke imágókat, de ebben az időszakban várható a hernyók kártétele a szója állományokban.

Szóján bogáncslepke
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: még károsítja a repcét a gyapottok bagolylepke hernyója

2022. október 11. 08:46

Sürgető feladat a kalászos árvakelések megszüntetése a vetésekből, mert a növények helyenként már bokrosodnak, valamint a regulátoros kezelések elvégzése szintén időszerű.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

Kockázatok és nehézségek a repce tavaszi klórpirifoszos kezelésének időzítésében

2019. február 26. 09:44

Az őszi káposztarepce tavaszi növényvédő szeres kezelései során gyakran használunk olyan rovarölő szert, ami a méhekre mérsékelten, vagy éppen kifejezetten veszélyes. Ezeknek a készítményeknek az engedélyokirata a kijuttatás legutolsó időpontját is meghatározza.

Időben gondoskodjon a repce egészséges tavaszi indulásáról!

2018. március 26. 07:13

Első alkalommal, amikor a repcénket permetezzük, gondolnunk kell a fóma és egyben a szárormányosok elleni védelemre.