Agrárgazdaság

Ennyivel drágulnak majd az élelmiszerek az árstop eltörlése után

Agrofórum Online

A 2022 elején bevezetett élelmiszerár-stopot többszöri hosszabbítás után 2023. augusztus 1-jén vezeti ki a magyar kormányzat. Már látjuk, milyen mértékben ugrik meg az egyes termékek ára.

Sokáig élt az ideiglenes jelleggel bevezetett élelmiszerár-stop Magyarországon, hiszen az eleinte hangoztatott 3 hónap helyett végül másfél éven keresztül vásárolhattuk hatósági áron a kristálycukrot, búzafinomlisztet, finomított napraforgó-étolajat, házi sertéscombot, csirkemellet, csirke far-hátat, csirkehátat, csirkefart, csirkeszárnyvéget, valamint a 2,8% zsírtartalmú UHT-tehéntejet (később pedig a tyúktojást és az étkezési burgonyát) a boltokban.

A szabályozás szerint a fenti termékek ára nem lehet magasabb a 2021. október 15. napi árnál (a tojásé és krumplié a 2022. szeptember 30. napi árnál). Ezektől a régi áraktól kell tehát néhány héten belül elbúcsúznunk, az rtl.hu oldal pedig Raskó György agrárközgazdászt, mezőgazdasági vállalkozót kérte meg arra, hogy „tippelje meg”, mennyivel drágulnak meg az árstop eltörlése után az érintett élelmiszerek.

A szakember szerint harmadával drágulhat az étolaj, míg a sertéscomb és a csirkemell kilónként 500–600 forinttal, mivel ennyivel alacsonyabb a másfél éve befagyasztott ár a beszerzési árnál. A cukornál a 30–40 százalékos drágulásnál is magasabbat várhatunk, és a burgonya sem lesz már soha olyan olcsó, mint az árstop előtti időszakban. A tojás várhatóan nem drágul, miután a takarmány feleannyiba kerül, mint tavaly, és az UHT-tejnél sem várható jelentős áremelkedés.

A nagyobb üzletláncokat továbbra is kötelezik arra, hogy „kötelező akciókat” tartsanak az élelmiszerár-stop hatálya alá tartozó termékeknél, vagyis a bruttó beszerzési árnál 15 százalékkal olcsóbban kell azokat árusítaniuk. A kisboltok viszont többet kérhetnek, mert rájuk nem vonatkozik az új szabályozás, náluk 15–20 százalékos drágulást jósol Raskó György.

Az ársapkák kivezetése alighanem növelheti majd némileg az inflációt, amely még júniusban is 20 százalék fölötti volt. A vendéglátóhelyeket az árstop eltörlése aligha rengeti meg, hiszen ők már az olajért például másfélszer annyit fizettek eddig is, mint a háztartások.

Az élelmiszerek hónapok óta Magyarországon drágulnak a legjobban az Európai Unióban. Az Eurostat legutolsó adatai szerint tavalyhoz képest 34,1 százalékkal emelkedtek az árak májusra, több mint kétszeresével, mint a többi tagállamban átlagosan – emlékeztet az rtl.hu.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Tejhelyettesítő termékeket állítanak elő tojásból hazai kutatók

2020. október 13. 11:45

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói is felfigyeltek, így jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő termékek tojás felhasználásával történő előállításával.

Az áruházakkal egyeztetnének a tojástermelők

2019. szeptember 26. 13:48

Számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat.

Rehabilitálhatják a vörös húsokat, a tojást és a tejet, már nem tekintenek rájuk „szívgyilkosként”?

2023. július 20. 14:40

Az élelmezési célú állattenyésztést gyakran az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés egyik fő okozójaként tartják számon, sőt, egyes társadalmi körökben ezt a fajta állattenyésztést kegyetlennek és szükségtelennek tartják.

10 tudnivaló a tojásról

2024. március 29. 05:40

Az idei áprilist a húsvéti ünnepekkel indítjuk, remélhetőleg szép idő és finom étkek kíséretében. A tavaszi ünnepkörben elengedhetetlen szerephez jut a tojás: ahogy az asztalon, úgy a locsolkodás során sem nélkülözzük. Ennek apropóján tíz érdekességet hoztam a tojásról.