Agrárgazdaság

Ez várhat a magyar gazdákra is: a dánok hatalmas adóval sújtják a szén-dioxid-kibocsátást

Agrofórum Online

A globális klímaváltozásért részben felelős szén-dioxid-kibocsátás jelentős hányada a mezőgazdasági termelésből származik. Ennek mértéke számottevően csökkenthető, a dánok szerint akár szankciók által is.

Dánia meglépte, ami eddig elképzelhetetlen volt: kivetette a legelső „karbonadót” a mezőgazdasági termelőkre. A cél az, hogy a skandináv ország 2030-ra 70 százalékkal csökkentse a teljes szén-dioxid-emisszióját, aminek ez egy fontos lépése lesz.

A főváros Koppenhága környékén jelentős sertéstenyésztés és tejtermék-előállítás folyik, elsősorban export célokra. A mezőgazdaság karbonkibocsátása fél évtized múlva már a teljes mennyiség 46 százalékát tenné ki, emiatt lenne szükség a jelentős csökkentésre ebben az ágazatban.

A dán kormányzat ezért alkotta meg Európa első „karbonadóját”, kifejezetten az agráriumra szabva, öt hónapos kemény vitákat követően, amiket az ágazati szereplőkkel folytattak.

Ennek értelmében a termelőknek 2030-tól 120 dán korona (16 euró, vagyis 6000 forint) adót kell fizetniük minden egyes tonna kibocsátott szén-dioxidért. 2035-re pedig ezt 300 dán koronára (40 euróra, vagyis 15 ezer forintra) emelik, ami igencsak fájdalmas összeg.

A kormányzat emellett 5,3 milliárd eurót költ 2045-ig arra, hogy újraerdősítsen 250 ezer hektárnyi, szántóföldi termesztésbe bevont területet. Mindez Stephanie Lose gazdasági miniszter szerint forradalmi módon alakítja át az ország természeti környezetét és élelmiszertermelését.

Szakértők várakozása szerint a különleges, új adó már 2030-ra mintegy 1,8 millió tonnával csökkentheti Dánia szén-dioxid-kibocsátását. A tárgyalásokban részt vevő és végül megállapodó felek most a törvényhozásra várnak, hogy a nyári szabadságolások után konkrét törvényi formába öntsék a felsorolt tételeket. A skandináv ország ezzel alighanem komoly precedenst teremt a többi európai állam számára is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Gáz van Dániában: megadóztatják a szarvasmarhák szellentését

2024. június 28. 10:10

A cím vicces, a hír igaz: Dániában a szarvasmarha- és sertéstartók az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt extra adót fognak fizetni.

Magasabb adókedvezmény kapható energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások és felújítások megvalósítása után

2018. augusztus 31. 11:19

A változtatásoknak köszönhetően az energiahatékonysági felújításnak minősülő világítás- és fűtéskorszerűsítés után is igényelhető az adókedvezmény.

Így adóznak az őstermelők 2018-ban - Letölthető a tájékoztató füzet

2018. január 29. 20:46

A korábbi és az új tájékoztató anyag csak a fontosabb előírásokat, normákat tartalmazza.

Nem lehet földadót kivetni a jövőben

2023. augusztus 28. 09:40

A törvénymódosítást a földadó eltörlésére az Agrárminisztérium a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki és nyújtotta be.