Agrárközélet

A munkavédelmi bírságok összege az első félévben meghaladta a 100 millió forintot

MTI

Az első fél évben munkavédelmi szabálytalanságok miatt a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya 224 esetben, összesen 100,59 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki.

A munkavédelmi főosztály a tárca honlapján ismertetett jelentésében közölte, az év első hat hónapjában 7065 munkáltatót ellenőriztek, közülük 5493-nál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, míg 2018. első fél évében a 7098 vizsgált munkaadó közül 5305-nél tapasztaltak problémákat.

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 99 218 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 67,2 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot, míg egy évvel korábban ez az arány még 69,5 százalék volt.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 31,4 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány némi visszaesést mutat a 2018. január-júniusi időszakban mért 28,5 százalék után.

Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar és a mezőgazdaság területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 52,8 százaléka munkavédelmi, 37 százaléka munkabiztonsági, 10,2 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt – ismertették.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 10,9 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 10,7 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett az ellenőröknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos, valamint a veszélyes vegyi anyagok tárolására, szállítására, feldolgozására, gyártására vonatkozó szabályok megszegése, illetve a be- és leesési veszély miatt is, az összes eljárás 8,2 százaléka, illetve 6,8 százaléka volt ilyen.

Az év első felében a munkavédelmi főosztály munkatársai 66 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot és 8 esetben eljárási bírságot, 2 millió 33 ezer forint, illetve 500 ezer forint értékben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Volt, akire rádőlt a fa, mást a megbokrosodott lovak tapostak meg - 2018-as munkabalesetek az agráriumban

2018. december 16. 07:26

A statisztika szerint eredményes volt a NAK közreműködésével lezajlott mezőgazdasági munkavédelmi tájékoztató kampány.

Ezt tanácsolják a szakértők a kerti balesetek megelőzéséért

2020. október 30. 10:03

A nagyteljesítményű kerti gépekkel történő kerti munka fokozott körültekintést igényel. Nem elég azonban a szakszerű használatot elsajátítani. Ahhoz, hogy a balesetek megelőzhetővé váljanak a szakszerű használati ismeretek mellett bevizsgált védőfelszerelésekre is szükség van.

Nem mindegy, hogyan mászik fára – biztonságban a gyümölcsösben

2019. január 31. 05:47

Legyen szó metszésről, sebkezelésről vagy éppen gyümölcs betakarításról, fontos szabály a 16/2001. (III. 3.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat szerint is, hogy amennyiben 2 méteres magasság felett végezzük a munkát, azt kizárólag megfelelően stabil, biztonságos segédeszközről tegyük.

Munkavédelem: Milyen veszélyek leselkednek az állattenyésztésben dolgozókra?

2019. január 17. 11:05

Az állattenyésztésben dolgozó munkavállalókat ki kell oktatni minden rájuk leselkedő kockázatról, illetve az azok elleni védekezési módokról, az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű alkalmazásáról, a munkaeszközök, gépek, kéziszerszámok helyes használatáról a kötelezően előírt munkavédelmi oktatások keretében.