11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárközélet

A Szociális Tüzelőanyag Program keretében idén is folyamatos az ellátás

AM Sajtóiroda

A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít. A tűzifa több mint 50 százaléka már november végéig el is jutott az önkormányzatokhoz. Emellett a kormány országszerte hatósági árassá tette a tűzifát, hogy ezzel is segítse a lakosságot a rezsicsökkentésben.

A szociális tűzifa program 2011 óta működik, a támogatási keret azóta az ötszörösére emelkedett. November végéig a program keretében az állami erdőgazdaságoktól 1.956 önkormányzat igényelt tűzifát mindösszesen 181.796 m3 mennyiségben. Ennek legnagyobb része keménylombos, míg kisebb részben lágylombos faanyag. A legtöbb igény eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint Borsod-Abaúj megyékben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt. és ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez érkezett.

A pályázatok beadási határideje 2022. augusztus 31-e volt, az önkormányzatok a tüzelőanyagot legkésőbb 2023. február 15-éig oszthatják ki a rászorulók részére, a támogatás teljes összegének pénzügyi felhasználása pedig március 31-éig történhet meg. 

Az elmúlt 12 év időszaka alatt az állami erdőgazdaságok több mint másfél millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minden évben minél többen meleg otthonban tölthessék az ünnepeket és a téli időszakot.

Kiemelt kép: Pelsőczy Csaba

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Megújuló energiával a gazdák szolgálatában

2021. október 20. 05:36

Egy GINOP pályázat keretein belül az Agrofil-SZMI Kft. székhelyén megvalósult egy 22,13 kW névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése.

Megbízható gépek, egyedi ajánlatok ÁTK pályázathoz (is)

2024. augusztus 22. 15:10

Állattenyésztő üzemek, családi vállalkozások számára prémium és jó minőségű gépeket kínálunk, persze nem csak a pályázni szándékozók részére.

Csak néhány juh- és kecskefajtára kellene szakosodni

2018. április 24. 10:52

A juh- és kecskeágazat jelenlegi állapotáról adott közre helyzetjelentést a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Idén is folytatódik a Tanyafejlesztési Program

2018. július 25. 08:25

A felhívást ­várhatóan szeptember-októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig a jövő év elején várható.