8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

A tagállamoknak is ösztönözniük kell a generációváltást

AGRYA

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem (NAT) szekciója 2019. október végén jelentést fogadott el „A KAP generációváltásra gyakorolt hatásának értékelése” címmel. A jelentés előadója magyar képviselő volt, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) képviselője szakértőként vett részt a munkában.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a generációváltás átfogó témakör, amely számos egyéb témát és szektort érint. A Közös Agrárpolitika (KAP) keretében nyújtott támogatások témakörén túllépve, tágabb perspektívából tekinti át a kérdést, hiszen a KAP intézkedései mellett a nemzeti szabályozásra is kulcsszerep hárul a generációváltás előmozdításában. Az anyag javaslatokat is tartalmaz arra nézve, hogy miként lehetne reagálni az új kihívásokra.

Az EGSZB ajánlásai szerint lényeges, hogy megfelelő KAP-költségvetés álljon rendelkezésre a 2021–2027-es időszakra, hogy biztosítani lehessen a generációváltáshoz nyújtott érdemi támogatás finanszírozási feltételeit. A mezőgazdaságban megvalósítandó generációváltás támogatása érdekében jobban össze kell kapcsolni és hangolni egymással a KAP különböző intézkedéseit, hogy segíteni lehessen a fiatal mezőgazdasági termelőknek vállalkozásuk kiépítésének minden szakaszában.

A fiatal mezőgazdasági termelők számára a KAP I. pillére keretében nyújtott kiegészítő támogatás folyósításának időtartamát 5-ről 7 évre kellene növelni, illetve a II. pillér környezetvédelmi kifizetéseihez nyújtsanak legalább 25%-os kiegészítést a fiatal mezőgazdasági termelők számára.

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket, továbbá a tagállamoknak ösztönözniük kellene a generációváltást azzal, hogy minimálisra csökkentik a gazdaságok nemzedékek közti átadásához kapcsolódó költségeket és adókat.

Az EGSZB ajánlásai összhangban állnak az AGRYA által készített „Nemzeti minimum az agrár-nemzedékváltásért” c. javaslatcsomagban leírtakkal és jó alapot adhatnak a következő időszak tervezési folyamataihoz: mind a KAP 2021-2027, mind az Agrárminisztérium által koordinált Generációváltás szakpolitikai program esetében.

A jelentés letölthető innen:

https://www.eesc.europa.eu/hu/node/67384

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Már csak néhány napig lehet jelentkezni a gyümölcs-zöldségfeldolgozó képzésekre

2020. január 14. 13:17

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara óriási sikerként könyveli el a 2019. februárban elindított Gyümölcs-zöldségfeldolgozó szakmérnök/szaktanácsadó/tanfolyam képzéseit, melyeket 2020 februárjától újra meghirdetnek a szektorban dolgozók számára.

Növényvédelmi drónpilótaképzés indul májusban

2024. május 6. 16:10

A pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megszerzését követően a növényvédelmi drónpilóta tanúsítványt is megszerezhetik a jelentkezők.

ÜZENET HAZA – ÖSZTÖNDÍJJAL ERDÉLYBEN

2018. május 16. 09:48

A „magyar Erasmus”-ként is emlegetett kárpát-medencei magyar mobilitási program keretében tölthettem egy hónapot Erdélyben, a marosvásárhelyi SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

Okos műszaki megoldásokkal foglalkozó új mesterszakot hirdet a MATE

2024. január 16. 16:40

A korszerű agrárgazdaság ma már elképzelhetetlen a mindennapi életünkben is megtalálható okos műszaki megoldások, a digitalizáció nélkül. Elsősorban ezekről a technológiákról, eszközökről szól a MATE által alapított új agrár-műszaki rendszermérnök mesterképzési szak.