Agrárközélet

Átadták az Agroverzum élményközpontját Martonvásáron

MTI, fotó: MTI

Átadták a Magyar Tudományos Akadémia Agroverzum Tudományos Élményközpontját. Az MTA első tudománykommunikációs intézménye egy csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projekt része.

A Martonvásáron folyó agrárkutatás nem a kutatók ambíciójának kiéléséről, hanem rólunk és a holnapi kenyerünkről szól – fogalmazott Áder János köztársasági elnök az átadón. Felhívta a figyelmet arra: csaknem ötszáz kutató gondoskodik arról is, hogy sok ezer magyar gazda jó minőségű vetőmaghoz jusson és jó takarmánynövényeket adjanak az állattartó gazdáknak. A köztársasági elnök kiemelte, hogy Martonvásáron a kutatóknak 15-20 évre előre kell gondolkodniuk, hiszen „a most felmerült igényekre nem holnap”, hanem előrelátó, komoly tudást felhalmozó munkával sok év múlva adnak megalapozott válaszokat.

A hétfőn átadott Agroverzum az MTA első tudománykommunikációs intézménye a kormány 2015-ös döntése értelmében egy csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projekt része. Áder János rámutatott arra, hogy a kutatások szerint a klímaváltozás szempontjából a Kárpát-medence sérülékenysége igen nagy, vagyis sokkal erősebben, hamarabb és nagyobb mértékben lesz érezhető, mint máshol.

Lovász László, az MTA elnöke kiemelte, hogy az éghajlatváltozással és a környezetszennyezés súlyos következményeivel csak tudományos eredményekre alapozva van esély megküzdeni. Ezért indították el a kormány támogatásával az agrárinnovációs centrum kialakítását, valamint az agrárturisztikai fejlesztéseket, mert csak így tudnak válaszokat adni a globális kihívásokra. Az elnök jelezte, hogy az MTA martonvásári agrárkutató intézete ma is meghatározó kutatási tevékenységet folytat, hiszen a martonvásári fajtákkal évi 130 milliárd értékű kalászos gabonát és kukoricát termelnek a magyar gazdák. A martonvásári búzafajták 2018-ban a hazai vetésterület több mint 30 százalékát foglalták el, ezzel piacvezetők voltak. Megjegyezte, hogy talajtani és agrokémiai intézetük precíziós szoftverére alapozott szaktanácsadásával tavaly mintegy 500 tonna nitrogénnel, ezer tonna foszforral és 1200 tonna kénnel lehetett csökkenteni a műtrágya-felhasználást az országban.

Lovász László beszélt arról is, hogy távlati terveik megvalósításához társadalmi támogatás is kell, ehhez pedig be kell mutatni a tevékenységüket. Ezt szolgálja az Agroverzum egy leginkább a fiataloknak szóló kiállítással, amely kiemelten foglalkozik a klímaváltozás mezőgazdaságra ható következményeivel.

A tízmilliárdos projekt részeként mintegy egymilliárd forintból valósult meg a most átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont, valamint a tavaly elkészült csaknem kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert. Az akadémia elsőként létrehozott tudománykommunikációs intézménye egy újonnan épült 1100 négyzetméteres, kétszintes épületben ismeretterjesztő központként és tudományos játszóházként működve évente 35-40 ezer látogatót lesz képes fogadni.

Az Agrárinnovációs Centrum infrastrukturális beruházásainak megvalósítására hatmilliárd, míg az eszközbeszerzésekre mintegy hárommilliárd forintot biztosítanak a projektből. A tervek szerint 2020-ra megvalósuló új centrumnak egy 16 ezer négyzetméter alapterületű újonnan épített háromszintes épület ad majd helyet modern környezetet biztosítva mintegy 250 kutatónak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Kiemelt feladat a klímaváltozás elleni harcban a vizes élőhelyek megőrzése

2023. február 2. 13:07

Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják.

Vajon megtérülő lesz gyümölcsöt termelni Spanyolországban a 21. század folyamán?

2021. június 28. 07:39

Az adatok azt mutatják, hogy az elkövetkezendő 30 évben az egyes növényfajták gazdasági életképessége veszélybe kerülhet azokban a régiókban, ahol jelenleg magas terméshozam jellemző.

Veszélyes kártevők: Kukoricamoly

2019. június 18. 10:56

A kukoricamoly elsődleges tápnövényei az egyszikűek osztályába tartoznak. Több mint 240 növényfaj ismert, amelyen képes a kártevő lárvája kifejlődni, melyek közül kiemelkedik a kukorica.