Agrárközélet

Az agrárkamara áfacsökkentést javasol

Agrofórum Online

A gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszerek körében az agrárkamara – tudta meg a Magyar Idők. Erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek.

Előzetes megállapodás alapján ütemezett áfacsökkentést kér a kormánytól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Győrffy Balázs, a köztestület elnöke a Magyar Időknek elmondta: a kamara megalakulása óta szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke. Számos olyan ágazata van ma az agráriumnak és az élelmiszeriparnak, amelyekben egyre nagyobb mértéket ölt a feketegazdaság. Az áfacsalások nagy száma pedig hosszú távon is torzító hatással bír az érintett vállalkozások, termelők működésére. A fokozatos, évről évre betervezett áfacsökkentést azonban a gazdaság teljesítőképességéhez kötné a kamara.

– Azt szeretnénk, ha egy megállapodás keretében megterveznénk, hogy mikor mely termékek forgalmi adója csökkenhet, ha a szintén előre lefektetett gazdasági mutatók teljesülnek – fogalmazott az elnök. Ezzel előre tervezhetővé válik a folyamat, az aktuális költségvetés tervezésekor pedig nem ad hoc jellegű döntésen múlik majd, hogy lesz-e áfacsökkentés, és ha igen, mely termékek kerülnek ebbe a körbe.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította. Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfacsökkentés okozta kiesést a költségvetésben.

A jövő évi költségvetés és adótörvények tervezete szerint 2018-tól a halhús és az élő hal forgalmi adója csökken 5 százalékra. Győrffy Balázs szerint üdvözlendő, hogy az egészséges halhús bekerül ebbe a körbe, a termelők haszna mellett a fogyasztók is olcsóbban juthatnak a termékhez. Ugyanakkor úgy véli, hogy a gazdaság teljesítménye többet is elbír ennél. Ráadásul nem egy olyan ágazat van, amely segélykiáltással fordul a kormányhoz a fojtogató feketekereskedelem miatt. Idetartozik például a sütőipar, a zöldség- és gyümölcstermelés; és bár a friss tejet ma már csak 5 százaléknyi áfa terheli, a tartós tejek esetében is nagy szükség lenne az adócsökkentésre.

– Egyidejűleg több ágazat – sertés, baromfi, marha – helyzetét segítené, ha az eddigiekben megkezdett áfacsökkentést a következő lépcsőben az élőállatok és a tőkehús után a húskészítményekre is kiterjesztené a kormányzat – emelte ki az elnök. Tekintettel arra, hogy ezek a termékek minden ötödik bevásárló kosárban ott vannak, a fogyasztók is éreznék ennek hatását, miközben költségvetési szempontból sem lenne megterhelő az intézkedés. Az, hogy ezek milyen ütemezéssel kerüljenek be a költségvetésbe, még konzultáció tárgya a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Sertésben mutatták ki a H5N1 madárinfluenza-vírust

2024. november 3. 14:10

A virológusok már megjósolták, és most megtörtént: az Egyesült Államokban a H5N1 madárinfluenza-vírus első alkalommal fertőzött meg sertéseket.

Csökkent az élősertés-behozatal

2023. április 21. 07:51

Az elemzések szerint az élő sertés kivitele nőtt, míg behozatala csökkent.

AKI: tavaly kevesebb állatot vágtak le a vágóhidakon, mint az előző évben

2023. március 10. 13:07

A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől.

Belgium is sertéseket vágna le

2018. szeptember 25. 06:00

Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében.