Agrárközélet

Biogabona: nagyobb arányú feldolgozás lenne szükséges

Agrofórum Online

„Köztudott, hogy jelenleg a jó minőségű gabona elhagyja az országot. A célom az, hogy az ágazat többi szereplőivel együttműködve elérjük, hogy ez ne így történjen, és ne nyersanyagként, hanem feldolgozott termékként kerüljön ki a magyar gabona a külföldi piacra.” Smuk Tiborral, a pásztói Júlia Bio Malom Kft. vezetőjével malomról, termékekről és nem utolsósorban azok piacra juttattatásáról beszélgettünk.

Többféleképpen is hivatkoznak a malomra, leggyakrabban pedig a pásztói Júlia Bio Malom-ként említik Önöket. Melyik szó mit takar ebben a névben?

A malom Pásztón található, 2004-ben vásároltuk meg, 2010-től Bio Malom Kft. néven üzemeltetjük. 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás. A pásztói önkormányzattól feljogosítást kaptunk, hogy a település nevét márkanévként használhassuk termékeinkre. A páromat pedig Júliának hívják, ő lett a névadója a malmunknak. A bio elnevezést 2006 februárja óta használjuk, hiszen azóta rendelkezünk erre vonatkozó tanúsítvánnyal, külön a feldolgozásra, külön a kereskedelemre.

A biogabona feldolgozása, tárolása, ellenőrzött körülmények között történik. Ez azt jelenti, hogy ahogyan a biominősítéssel rendelkező gabona beérkezik, külön tárolóba kerül, az őrlésre pedig csak a technológia sor tisztítása után kerülhet sor. Az így nyert lisztet az értékesítésig ismét teljességgel elkülönítve tároljuk. Mindezt a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. rendszeresen ellenőrizi.

Milyen szakmai háttérrel a hátuk mögött kezdtek bele ebbe a vállalkozásba?

Tizenhét évig láttunk el pékségeket és cukrászatokat alapanyagokkal, eközben kapcsolatba kerültünk szinte az összes fontos külföldi beszállító hazai kereskedelmi képviseletével és magyarországi gyártókkal akik a sütőipart látták el segédanyagokkal. A személyes kapcsolatoknak köszönhetően, így a közel két évtized alatt komoly szakmai tudást és tapasztalatot halmoztunk fel.

Leginkább búzát, de tönkölyt, alakort is őrölnek

Ha jól értem, foglalkoznak nem bio gabonafélék őrlésével is. Mekkora jelenleg a feldolgozási arány?

Ma már mintegy 50-50% körül mozog az arány. Kezdetben ez 20-80% százalék volt, aztán 2008-ig fokozottan emelkedett a biogabonák aránya, ez a tendencia azonban 2008-2009-ben megtorpant. Az elmúlt három esztendőben volt érzékelhető ismét növekedés a biogabonák mennyiségében. A szívünk szerint csak bioalapanyaggal dolgoznánk, de a költségeink miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárólag csak ezzel foglalkozzunk.

Összességében milyen gabonafélék őrlését tudják elvégezni?

Többféle gabona őrlésére alkalmas a rendszer, de leginkább búza az, ami hozzánk érkezik. Kisebb-nagyobb mennyiségekben előfordul tönköly, rozs, alakor, tönkebúza, királybúza is. Zömében a Tiszántúlról, de nem szokatlan, ha Dunántúlról vásárolunk gabonát, döntően azonban mintegy 250 km-es körzeten belülről érkeznek be hozzánk a szállítmányok.

Mekkora a malom kapacitása?

Minden héten őrlünk, de nem minden nap. A feldolgozott összes gabona 100 tonnás nagyságrendű. Az óránkénti kapacitás 800-1000 kg gabona feldolgozását jelenti.

Hántolást is végeznek?

Korábban tönkölybúza hántolását végeztük, de a mennyiségek emelkedése miatt ma már nem győznénk. Mára már találtunk egy teljességgel megbízható hántolóüzemet, ahol ez a munkafázis megtörténik.

Széles a termékpaletta

Említette korábban a saját termékeiket. Melyek ezek?

Elsősorban lisztfélékről beszélhetünk. A termékpalettánkon megtalálható a búza finomliszt, a búza kenyérliszt, tönkölylisztek, kölesliszt, hajdinaliszt, kukoricaliszt, rozsliszt, hungarodurumrozs-lisztek. Ezenkívül forgalmazunk lenmagpelyhet, pattogatott amaránt és hajdinát is. Emellett vannak keverékeink is, létezik olyan is, amely ötféle gabona felhasználásával készült, vagy amelyet zöldfűszerekkel ízesítünk, vagy van leveles tésztaalap is, amely akár sós, akár édes süteményhez is használható. A termékeinkben azonban egy közös van, mégpedig az, hogy mindegyik magas minőségű. Biotermékeink biopiacon, nagykereskedésekben is megtalálhatóak, de van közvetlen lakossági kiszolgálás is. Az értékesítés meghatározó része pékségek irányába történik. Új irányvonalként kézműves pékségek is használják.

Vannak-e olyan termékeik, amelyekre különösen büszke?

Rendelkezünk „Az Év Bioterméke„ díjjal és ”Prémium Hungarikum„ védjegyes termékkel is. Legújabb termékünk egy palacsintapor HUDURO lisztünkre alapozva. Az elmúlt időszakban, a fokozott érdeklődés hatására létrehoztuk GLUTÉNMENTES egységünket, melyben liszteket, lisztkeverékeket készítünk.

Februárban első alkalommal került sor egy rendezvényre, amelynek célja, többek között, a termelők, malmok és pékségek összekapcsolása volt.

Igen, ezen mi is részt vettünk. Nagy szükség volt már egy ilyen jellegű eseményre. Mára az a helyzet alakult ki, hogy hiába vannak remek biotermékeink, vannak jó malmaink, megfelelő számú kézműves pékségünk és jó minőségű gabonánk is, az mégis elhagyja az országot, és legfeljebb feldolgozott formában érkezik vissza hozzánk. Ezen változtatni kell. A nürnbergi Biofach Nemzetközi Bioélelmiszer és Bioáru Szakkiállításon többször is részt vettünk. Ott láttuk azt, hogy a többi országhoz képest mennyire le vagyunk maradva a feldolgozás mértékének a tekintetében. Ezen az említett találkozón – amit remélem több is követ majd – a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésén, megerősítésén is dolgoztunk.

A pásztói Júlia Bio Malom egy 150 esztendős malom, ahol hagyományos módon (transzmissziós meghajtással) működtetett berendezéseken készülnek az élelmiszer alapanyagok. Az erőátvitel szíjak segítségével történik, ezek biztosítják a technológiai egységek meghajtását. Ma már ilyeneket nem engedélyeznek, így ez ipartörténeti értéket képvisel. Mint azt Smuk Tibor elmondja, a Júlia Bio Malom kis méretűnek számít. Az ehhez hasonlókból a hatvanas évek végéig Magyarországon mintegy 1300-1600 üzemelt, mára azonban alig akad belőlük. A malom kezdetben vízi, majd gőzmalom volt. Az 1920-as években elsők között történt meg a villamosítása, a mai napig az akkor beállított gépek végzik az őrlést. Nem csoda, hogy a tulajdonosok nagy becsben tartják, akárcsak azt a fából készült tisztítóegységet, amely szintén egyedülálló hazánkban, hiszen mindenhol máshol már fémre cserélték azt. A malomban a mai napig manufakturális technológiával zajlik a munka, hiszen a beállítások kézzel történnek.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Az EU banki engedményt fontolgat a fekete-tengeri gabonaszállítások érdekében

2023. július 6. 05:37

A bank szankciók hatálya alatt a lépés célja a fekete-tengeri gabonaügylet megóvása, amely lehetővé teszi Ukrajnának, hogy élelmiszert exportáljon a globális piacokra.

Estek az árak, mert szárazabb és melegebb lehet az amerikai időjárás

2023. április 7. 07:38

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa mínuszban, míg a repcéé pluszban zárt. A befektetők az ünnepi hétvége előtt módosítják a pozíciókat.

MOSZ: az ukrán gabona miatt komoly zavar a hazai piacon

2023. január 18. 08:45

Komoly a zavar a hazai gabonapiacon, magyar-e még a magyar kenyér? Teszi fel a kérdést a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.

A fuzáriózis még mindig fenyegeti a gabonákat

2023. június 6. 05:36

A kalászfuzáriózis létrejöttéhez szükséges tényezők közül a fertőző anyag jelenlétének szintje hazánkban sajnos állandóan magasnak, vagy igen magasnak tekinthető.