25℃ 17℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárközélet

Hamarosan újra megrendezik az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát

MTI

Negyedszer rendezik meg az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát Hajdúnánáson szeptember 8-9-én, az idén a rendezvény egyik kiemelt eleme a gyakorlati gép- és fajtabemutató lesz.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint a kamara a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és stratégiai partnereikkel közösen szervezi a rendezvényt, a kiállítás mindkét napján szakmai programok nagy választéka várja az ökológiai gazdálkodásban érdekelt, abban elkötelezett gazdálkodókat.

A szervezők fontos célja, hogy a jelenleg elérhető tudást, technológiákat a gyakorlatban is megismerhessék az érdeklődő szakemberek. A készülő demonstrációs területen az ökológiai gazdálkodásban használható legmodernebb eszközöket mutatják majd be.

Az elmúlt években Magyarországon jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont ellenőrzött terület és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma. Míg a 1990-es évek elején 8000 hektáron termeltek biotermékeket, addig a 2000-es években az ökológiai gazdálkodásba bevont terület több mint 147 ezer hektárra nőtt. Az ökológiai ellenőrzés alá tartozó területek részaránya 2012 és 2019 között több mint kétszeresére, 5,71 százalékra emelkedett, ezzel Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést az uniós tagállamok közül.

Magyarországon tavaly mintegy 300 ezer hektáron folytattak ellenőrzött ökológiai gazdálkodást, aminek szerepe egyre fontosabbá válik a jövőben. Az adatok mutatják az ökológiai gazdálkodás jelentőségét, valamint a környezeti fenntarthatóság fontosságát a hazai mezőgazdaságban – ismertette agrárgazdasági kamara.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

AGROmashEXPO: már regisztrálhatnak a kiállítók

2022. július 11. 11:26

A 2023. január 25-28. között rendezett esemény továbbra is a hazai agrárium legjelentősebb szakkiállítása.

Percenként fél hektáros teljesítmény: újra él a Big Bud óriástraktor

2023. július 13. 09:10

A Big Bud erőgépeket látásból alighanem a legtöbb magyar gazda ismeri. Ezeket a monstrumokat szívesen nevezik a világ legnagyobb traktorainak, alighanem jogosan, hiszen erre a fizikai méreteik mellett a teljesítményük is feljogosítja őket.

Szerdán nyit az AGROmashEXPO – az Agrofórummal

2023. január 24. 17:45

Négy nap, hét pavilon, 300 kiállító – 2023. január 25-én megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb agrárrendezvénye.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a Szentlőrinci Mezőgépnapok

2022. július 25. 11:42

Szűk egy hónappal a rendezvény előtt örömmel elmondhatjuk, hogy az idei év is bőven tartogat majd néznivalót a gazdáknak a Szentlőrinci Mezőgépnapok rendezvényen.