Agrárközélet

Hamisított paradicsomsűrítmények kiszűrésén dolgoznak a SZIE kutatói

Agrofórum Online

A paradicsom a hazai és nemzetközi gasztronómia számára kiemelt fontosságú alapanyag, melyből globális szinten mintegy 160 millió tonnát termesztenek évente. Ennek egy részéből sűrítmények, konzervek, szószok és ketchupok készülnek, melyek gyártási folyamatait az élelmiszerlánc szereplőinek védelme érdekében különböző jogszabályok és gyártói specifikációk rögzítik.

A paradicsomsűrítmények előállítása során konyhasó, citromsav, fűszerek és azok kivonatai keverhetők a termékhez, ezek mennyiségét ugyanakkor pontosan fel kell tüntetni a címkéken. Előfordul azonban, hogy ezekbe a sűrítményekbe a receptúrákban rögzített összetevőkön túl további konyhasót, cukrot, állománymódosító anyagot (például kukoricakeményítőt) és egyéb feldolgozási melléktermékeket (például fűszerpaprikamag-őrleményt) is keverhetnek, ami azonban már élelmiszerhamisításnak számít, ezért gazdasági és egészségügyi szempontból egyaránt aggályos.

Különböző anyagokkal 5 százalékban hamisított paradicsomsűrítmények képei – a különbség szabad szemmel szinte észrevehetetlen (Forrás: Vitális Flóra)

A SZIE Élelmiszertudományi Kar Méréstechnika és Automatizálási Tanszékének kutatócsoportja már több éve foglalkozik olyan innovatív módszerek fejlesztésével, amelyek révén fény derülhet az ilyen élelmiszercsalásokra, legutóbbi munkájuk során pedig épp a paradicsomsűrítmények hamisításának detektálási lehetőségeire koncentráltak.

A Sensors szaklapban megjelent tanulmány szerint az egyik fő cél annak meghatározása volt, hogy gyakori hamisítóanyagok és azok kombinációi milyen sikerességgel mutathatók ki az ipari paradicsomfeldolgozásban széles körben alkalmazott vízoldható szárazanyagtartalom-meghatározással, Bostwick-féle konzisztenciavizsgálattal, valamint az olyan gyors és roncsolásmentes modern analitikai módszerekkel, mint az elektronikus nyelv és a közeli infravörös spektroszkópia.

Mint arra Vitális Flóra, a SZIE Élelmiszertudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója és a tanulmány első szerzője rámutatott, a napjainkban használt hagyományos módszerekkel még a nagyarányú (5-10 százalékos) hamisítást is csak részben tudták kimutatni, a fejlett analitikai módszerek révén azonban már 0,5 százalékos hamisításra is fény derült.

A közeli infravörös spektroszkópia és az elektronikus nyelv használatával hatékonyabban tudtunk különbséget tenni az egyes mintacsoportok és hamisítóanyag koncentrációs szintjei között. Kutatásunk révén tehát olyan módszerek megalapozása valósult meg, amelyek gyorsan és hatékonyan nyújthatnak majd objektív eredményt a hamisított paradicsomsűrítmények detektálásában” – mutatott rá a fiatal PhD-hallgató kutató kolléga, akinek munkáját Dr. Kovács Zoltán nemzetközi dékánhelyettes, a Méréstechnika és Automatizálási Tanszék egyetemi docense segíti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Melyik paradicsomfajta illik a legjobban a pizzához?

2024. augusztus 27. 07:40

Az olasz szilvaparadicsomok (más néven romaparadicsomok) ideálisak arra, hogy pizzaszószt készítsünk belőlük.

Hogyan és mivel tudok hatékonyan védekezni a paradicsomvész ellen?

2023. augusztus 1. 04:36

Hogyan és mivel tudok hatékonyan védekezni a paradicsomvész ellen a kertemben? Nálam már a leveleken és sajnos a bogyókon is megjelent a betegség.

Magnéziumhiány a paradicsomban

2023. július 11. 07:10

A zöldségfélék termőképességének javítása érdekében végzett talajvizsgálatok és a szövettani vizsgálatok kulcsszerepet játszanak a megfelelő tápanyagszintek biztosításához, hogy magas terméshozamú, jó minőségű termést tudjanak betakarítani és értékesíteni.

Géntechnológia: hamarosan csípős paradicsomot is fogyaszthatunk!

2019. január 20. 04:31

Az íz különleges lesz, mert a tömegesen termesztett paradicsomot és a tápanyagokban gazdag chili paprikát egyszerre érezzük majd ki belőle. A cél nem új gasztrodivat teremtése, hanem az egészségesebb táplálkozás elterjedését segítenék.