Agrárközélet

Hivatalosan is lezárták a földértékesítést

Agrofórum Online

Jóváhagyta az állami termőföldek értékesítésének lezárását a parlament, továbbá kimondta, az ebből származó 260-270 milliárd forintos bevételt adósságcsökkentésre kell fordítani.

Jóváhagyta az állami termőföldek értékesítésének lezárását a parlament, továbbá kimondta, az ebből származó 260-270 milliárd forintos bevételt adósságcsökkentésre kell fordítani.

Az Országgyűlés kedden elfogadta és lezárta a kormány „Földet a gazdáknak!” elnevezésű, állami termőföld-értékesítési programját. A törvényt benyújtó földművelésügyi miniszter és a nemzetgazdasági tárca vezetője  sikeresnek minősítették a programot rámutatva: a nyilvános árveréseken minden harmadik magyar gazdának, mintegy harmincezer földművesnek biztosították a piaci áron történő földhöz jutást. A meghirdetett 290 ezer hektár földterület 70 százaléka talált gazdára, átlagosan „tisztességes piaci áron”, hektáronként 1,4 millió forinton, vagyis a tavalyi országos termőföldátlagárnak közel a duplájáért.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta, a kormány azt szerette volna, hogy a föld azé legyen, aki megműveli: a helyben lakó magyar gazdáké. A program emellett azt is szolgálta, hogy a családi kis- és középbirtokok aránya jelentősen növekedjen a nagybirtokokkal szemben, továbbá a szigorú feltételeknek köszönhetően biztosítja a magyar föld magyar kézben maradását, vagyis, hogy az ne juthasson külföldi spekulánsok kezére. Megjegyezte, a programban ezért a törvényi előírásoknak megfelelően csak Magyarországon helyben lakó, földműves, természetes személy vásárolhatott legfeljebb 300 hektár földet.
A Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával pedig az Országgyűlés kimondta, hogy az állami termőföldek értékesítéséből befolyó, várhatóan 260-270 milliárd forintos összeget alapvetően az államadósság csökkentésére kell fordítani.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A herceghalmi mészlepedékes csernozjom lett az év talaja

2022. december 6. 09:11

Minden eszközzel támogatja a talajtudatos gazdálkodást az Agrárminisztérium – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár hétfőn, a Magyarország talaja 2022 szakmai konferencián.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.

1,31 millió forint egy hektár termőföld átlagára

2019. június 18. 14:55

Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9%-os drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére emelkedett.

Kiugróan nőtt a termőföld ára

2019. november 8. 10:17

A termőföld ára a hetvenszeresére nőtt, óriási kereslet van rá, hiszen csak korlátozott számban áll rendelkezésre, és mindezek ellenére elég mostohán kezeljük.