Agrárközélet

Infokommunikációs eszközök használata a mezőgazdaságban

Agrofórum Online

Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök, a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások ma már szinte nélkülözhetetlenek a gazdasági életben.

Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök, a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások ma már szinte nélkülözhetetlenek a gazdasági életben. A mezőgazdaság sem kivétel ez alól, amit az agrárium döntéshozóinak körében végzett országos felmérésünk eredményei is alátámasztanak.

A magyarországi vállalkozások 91%-a használt számítógépet, és mintegy 88%-uk csatlakozott az internethez 2014-ben a KSH legfrissebb adatai szerint. A vállalkozások közel 85%-a rendelkezett helyhez kötött széles sávú internetkapcsolattal, és folytatódott a mobil széles sávú kapcsolat (59%) használatának terjedése is, ami 9,2 százalékponttal növekedett. Már a vállalkozások által leginkább használt, helyhez kötött széles sávú internetkapcsolat területi eloszlásában sincsenek jelentős különbségek: 2014-ben a legmagasabb használati aránnyal (90%) Közép-Dunántúl, a legalacsonyabbal (84%) Észak-Alföld rendelkezett (KSH: Infokommunikációs (IKT-) eszközök és használatuk a háztartásokban és a vállalkozásokban, 2014).

Nem meglepő tehát, hogy a mezőgazdasági árutermelő gazdaságok döntéshozóinak körében nagyarányú az IKT-eszközök használata. Ahogyan talán az sem okoz meglepetést, hogy a negyvenévesnél fiatalabb korosztály esetében magasabb mobileszköz-használati értékeket kapunk, mint az idősebb generációnál. Arányaiban a legnagyobb különbséget a táblagépek (40%) és az okostelefonok (31%) használatában mértük, míg a GPS-használatban mutatkozott a legkisebb (9%) aránykülönbség. Asztali számítógépet viszont nagyobb arányban használnak a negyvenen túli generáció (68%) képviselői, mint a náluk fiatalabbak (59%).

Az internethasználó döntéshozók 98%-a legalább hetente csatlakozik a világhálóhoz, 94%-uk pedig legalább hetente fogad, illetve küld e-mailt. Az internetbanki szolgáltatások használóinak aránya a döntéshozók között 78%, a rendszeres felhasználók aránya azonban ettől még 20 százalékponttal elmarad (58%). A megkérdezettek mindössze 14%-a nyilatkozott úgy, hogy online banki szolgáltatásokat a jövőben sem tervez igénybe venni.

Az AgroStratéga 2015-ben már negyedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, amelynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza. Az országos felmérésnek tavaly is szakmai partnere volt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN Kft., a NUFARM Hungária Kft., a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a YARA Hungária Kft. is támogatta a kezdeményezést.

A kutatás 79–84%-ban a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében a döntéshozó, valamint 12–15%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. A válaszadók 14%-a gazdasági szervezetet képvisel, 15%-uk egyéni vállalkozó, többségük pedig őstermelő és családi gazdálkodó. A minta nagysága 1448 fő. A mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. Így a minta nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát (közel 5 millió hektárt) művelő és területalapú, illetve zöldítési támogatásban részesülő több mint 174 ezer gazdaságot reprezentálja. A kérdőívkitöltők által művelt terület nagysága összesen több mint negyedmillió hektár, átlagos birtokméretük pedig 179 hektár.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető az alábbi linkről: http://agrostratega.hu/letoltesek.html

Pólya Árpád – Varanka Mariann
www.agrostratega.blog.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Nagy István: az agráriumban dolgozókra mindig számíthatunk

2020. szeptember 20. 10:39

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.

Nyertem, de hogyan tovább? (I.rész)

2018. március 20. 20:14

Amennyire vártam 2016-ban a jóváhagyó határozatot, most 2018-ban azon gondolkozom, hogy megtudom-e valósítani.

A mezőgazdaság a GDP termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben

2018. május 14. 11:29

2017-ben a mezőgazdasági termelői árak az előzetes adatok szerint 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek 3,3, az állatok és állati termékeké 9,3%-kal.

Nagyot fordult velünk a világ, és közben mi is megváltoztunk

Épphogy kilábaltunk a járványügyi korlátozásokból, amikor háború tört ki a szomszédos országban, a mezőgazdasági alapanyagok piacán árrobbanás következett be, aszályos évjáratok következtek, jelenleg pedig az emelkedő infláció és a gazdasági válság adja fel a leckét.