Agrárközélet

Ismét egy nagy volumenű megjelenés a KITE Zrt.-től

KITE Zrt.

1000 négyzetméter, 21 gép az állógépbemutatón és 15 gépkapcsolat a technológiai seregszemlén. Ez jellemezte idén számokban a KITE megjelenését a NAK Szántóföldi Napokon, melyet 2021. június 9-10. között rendeztek Mezőfalván. De ahogy az várható volt a mögöttes tartalom sokkal több volt pár számnál.

Hagyományainkhoz híven, most is a legfontosabb téma, ami a KITE Zrt. kiállítási területén elhangzott Mezőfalván, hogy mi a legfrissebb és leghatásosabb megoldás egy adott mezőgazdasági problémára. Mint, ahogy azt már a KITE Zrt.-től megszokhatták a látogatók, nem egyedülálló gépek kerültek porondra, hanem kifejezetten gépkapcsolatokban gondolkodtak. Így is demonstrálva azt, hogy nem csupán gépek eladásán gondolkodik a cég, hanem fontosnak tartja azt is, hogy technológiába illeszthető legyen az adott eszköz.

A KITE Zrt. idén a nagyszabású állógép-bemutatója mellett is nagy figyelmet fordított a   technológiára. A precíziós termesztéstechnológia legújabb eredményei kerültek bemutatásra a szántóföldi demóparcellák területén. A kapás és kalászos kultúrák, valamit a repce komplex termesztéstechnológiájának legújabb szemléletű megoldásait láthatta a nagyközönség. A bemutató utolsó része érdemelte ki a legtöbb néző figyelmét, itt demonstrálták a mezőgazdaság legújabb, jövőbe mutató eszközeit, a drónokat. A kiállítás első napján ugyanis a DJI drónok forgalmazásáról írtak alá egy együttműködést a Duplitec Kft. képviselőivel, és ettől kezdve a KITE Zrt. a mezőgazdasági felmérő és beavatkozó drónok viszonteladójává vált.

Mindemellett a termesztéstechnológiához komplexen kapcsolódó öntözéstechnikai megoldásokat is szemléltették a KITE demóterületén. A legvíztakarékosabb mikroöntözéstől, az alacsonynyomású önjáró rendszereken át, a vízágyús megoldásokig a teljesség igényével kaphattak erről a területről is szakmai információkat az érdeklődők.

Az Innovációs Központ technológiai fejlesztő csapata és az Öntözési Üzletág szakemberei működés közben kukorica-növényállományban mutattak be vízpótlási megoldásokat. A helyszínen elhangzottak a növények vízzel kapcsolatos igényei, kritikus vízhiányos helyzeteket mutattak be élőben. A gyakorlati bemutató keretében a precíziós, szántóföldi csepegtető szalagos megoldásokat láthatta a nagyközönség. A különböző sortávokra kialakított csepegtető öntöző rendszerek fontosabb technológiai lépéseit taglalták a KITE szakemberei a telepítésétől az üzemeltetésig több folyamatra bontva.

Láthatók voltak működés közben az egyes megoldások hatásai a talaj nedvességi állapotára, valamint a növények gyökérzetének növekedésére. Ezek mellett egy alacsony nyomású, körforgó önjáró öntözőgép is működött és öntözött a helyszínen. A bemutató ezen részében a víztakarékos öntözés precíziós kialakítási lehetőségei, az egyes öntözőfúvóka-megoldások, valamint a helykoordinátákhoz kötött differenciált vízpótlás is említésre került. Végezetül a nagy nyomású dobos öntözés – a kor igényeinek megfelelő – legmodernebb kialakítási lehetősége volt megtekinthető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Szerbiából jelentjük

2021. december 1. 08:19

2021 augusztusában számoltunk be arról, hogy a szerbiai leányvállalatunk, a KITE d.o.o. két új telephellyel bővíti vidéki bázisainak sorát. Csenejen és Szávaszentdemeteren akkor már előrehaladott állapotban voltak a munkálatok, jelenleg pedig az átadáshoz közeledünk, erről adunk most tájékoztatást.

Megnyílt a precíziós pályázat, egykapus megoldások a KITE Zrt.-től

2021. június 23. 16:00

A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás napvilágot látott. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 26-tól lehetséges. A pályázat célja a szántóföldi növénytermesztés, illetve a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák és precíziós termesztési módok elterjesztésének támogatása, a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének ösztönzése.

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

2025. április 16. 16:10

Az utóbbi években, olyan tájegységeken is előtérbe kerül a termelés öntözéses támogatása, ahol korábban elvetették az öntözéses gazdálkodás ötletét.

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.