25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Agrárközélet

Kertművelést tanítanak a legszegényebb településeken

Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Sajtóközlemény

Ezerhatszáz kilogramm vetőmagot, illetve harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó Települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak.

Idén tavasszal több mint száz kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó részprogramokba, a résztvevők a legtöbb helyszínen nemcsak magot, vagy palántát kapnak, hanem gyakorlati útmutatást és szakmai tanácsokat is. A Jelenlét pontok munkatársai a kert felásásától a termés betakarításáig figyelemmel kísérik és segítik a családok tevékenységét.

A 2019-ben indult Felzárkózó Települések program egyik alapvető célkitűzése volt a hosszú ideje parlagon maradt kertek, illetve a falvak belterületén található, gondozatlan földek megművelése. Az ország legszegényebb településein a mostani felnőttek már nem látták szüleiket, nagyszüleiket kertet művelni, a kertművelés alapjait újra meg kell tanítani az itt élő embereknek.

A települések belterületén összenyitott hátsó kertekben több helyszínen is közösségi kerteket alakítottak ki, ahol szakemberek útmutatása mellett közfoglalkoztatásban dolgozó helyi lakosok művelnek többhektáros földdarabokat. A program kiemelt helyszínein – így többek között Tarnabodon, Rimócon, Martonyiban, Besenyődön, Tarpán, Zalakomáron – a közösségi kertek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helyi gazdaságban. Néhány településen innovatív, víztakarékos termelési eljárásokat alkalmaznak, modern, fenntartható modelleket honosítanak, melyek csökkentik az időjárással szembeni kiszolgáltatottságot, és tervezhetőbb, kiszámíthatóbb művelést tesznek lehetővé.

A Felzárkózó Településeken több mint harminc mintakert működik, és ezek hatására egyre több és több család kezdi el a saját kertjét is művelni. A programba jelentkező helyi lakosok, miután felásták a kertjüket, könnyen termeszthető, az adott vidéken előforduló növények magjait kapják adományba, több helyen jellemzően céklát, répát, retket, babot, petrezselymet és salátát ültetnek. Más falvakban paprikát és paradicsomot termesztenek, ez utóbbiakhoz a korábbi tapasztalatok alapján 2023-ban nem magot, hanem előnevelt palántát kapnak a családok. A Jelenlét pontok munkatársai a termőterület kialakításától egészen a betakarításig figyelemmel kísérik, szükség esetén segítik a családok munkáját.

A Felzárkózó Települések program jelenleg 118 településen zajlik, a falvakban kialakított Jelenlét pontokat húsz civil és egyházi szervezet működteti.

A legszegényebb településeken újraéledő háztáji termelés csökkenti a családok kiszolgáltatottságát, a saját szükségleteket meghaladó termény pedig a Tiszabőn, Gyulajon és Tiszaburán működő kézműves technológiával működő feldolgozó üzemekbe kerül, ahol modern, egészségtudatos étrendbe illeszthető krémek, lekvárok, csatnik, szörpök készülnek, melyek egyre több helyen kereskedelmi forgalomban is megjelennek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Palántanevelés az ökológiai paradicsomtermesztésben

2018. április 6. 08:01

Javában tart a palántázási szezon. A legtöbb helyen a paradicsompalánták szépen fejlődnek, de ha mi mégsem vetettük még el őket, még nem késtünk el.

Merész voltam: újra palántáztam a cukkinit őszre

2023. szeptember 14. 09:40

Nem szeretjük, ha üresen állnak az ágyások, mert az olyan, mintha elpocsékolnánk a veteményesből egy csomó helyet.

Hajtatott padlizsán palántázása és nevelése

2020. február 18. 04:37

A padlizsán termesztésének egyik akadálya a környezettel szemben támasztott magas igénye. Ilyen tekintetben leginkább a paprikához hasonlít, de még annál is több meleget kíván.

Ezért érdemes lecserélni a nátriumlámpákat az üvegházakban

2024. április 8. 09:10

A holland Noordam Plants növénytermesztő társaság úgy döntött, hogy az első 2500 négyzetméteren végzett sikeres tesztelés után a RED LED megoldást 15 ezer négyzetméterre terjeszti ki.