Agrárközélet

Kiderült, hogy ki nyerte el „Az ÉV agrárembere 2014” kitüntető címet (+Képek)

Agrofórum Online

"Bízom benne, hogy ezzel a díjjal a növényvédelem megítélése is kicsit talán felemelkedett és méltó helyére került az agráriumon belül" – ez volt az első nyilatkozta a győztesnek.

Az AQUINCUM HOTEL Budapest Hadrianus termében 2015. február 7-én megrendezett díjkiosztó gálán az ide meghívottak kíváncsian várták, vajon ki érdemli ki első alkalommal hazánkban az „ÉV AGRÁREMBERE 2014” kitüntető elismerést, illetve kik lesznek a kategória győztesei.

 

Képgalériánk az „ÉV AGRÁREMBERE 2014” díjátadóról >>>

Az agrotrend.hu mezőgazdasági hírportál által egy évvel ezelőtt életre hívott díj célja a mezőgazdaságban kiemelkedő tevékenységet folytató gazdálkodók, agrárszakemberek elismerése volt. Azok felkutatása, akik mindennapi munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a termőföld védelmét, segítik az azon megtermelhető javakat úgy, hogy azok egészségesen, környezetkímélő módon és minél természetesebb állapotban kerülhessenek mindennapi asztalunkra.

A díjkiosztó gálán a vendégeket Szanyi István, a főtámogató Monsanto Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja valamint Mátrai Zoltán, „Az Év Agrárembere” díj főszervezője köszöntötte, aki először is az ötlet megvalósítását lehetővé tevő támogatókat köszöntötte és nevezte meg. A fötámogató a Mosnsanto Hungária Kft. volt, akit a rendezvényen Szanyi István vezérigazgató képviselt. A Timac Agro Kft. Raj Péter képviseletében a Növénytermesztési kategóriát támogatta. A Növényvédelem kategória támogatását a BASF Hungária Kft. vállalta, képviseletében Kőrös Gyula az Agrodivízió marketing vezetője jelent meg. Az Állattenyésztés kategóriát a Bonafarm csoport támogatta, akit a Bóly Zrt. vezérigazgatója, Ádám János képviselt. Az Agrárgépészet kategóriát az Axiál Kft támogatta, akinek a képviseletét a tulajdonos Harsányi Zsolt látta el. A Kertészet kategória támogatója, a Fitohorm Kft. ügyvezetője Szabó Márton, a Biogazdálkodás kategória támogatója az Agrárin Kft. ügyvezetője, Mátrai Zoltán volt, a Fiatal Gazda kategóriát pedig a Mezőhír Média Kft., illetve képviseletében Fodor Mihály ügyvezető támogatta.

„Az Év Agrárembere 2014”

Az est folyamán a szakmai zsűri egyöntetű szavazással „Az Év Agrárembere 2014” kitüntető címet/díjat Kujáni Lászlóné Cser Olga részére ítélte meg. „Bízom benne, hogy ezzel a díjjal a növényvédelem megítélése is kicsit talán felemelkedett és méltó helyére került az agráriumon belül” – ez volt az első nyilatkozta a győztesnek.

A díjat Szanyi István, a főtámogató Monsanto Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja valamint Mátrai Zoltán főszervezője adta át.

Kategória győztesek

A Növénytermesztés kategória győztese Farkas László, az Állattenyésztés kategória győztese Dr. Szabó Ferenc, az Agrárgépészet kategória győztese Nyárádi Attila, a Biogazdálkodás kategória győztese Németh István, a Fiatal Gazda kategória győztese Süle Katalin Elza, a Kertészet kategória győztese Báics Ernő Antal, és végül, de nem utolsó sorban a Növényvédelem kategória győztese és egyben az „Az Év Agrárembere” Kujáni Lászlóné Cser Olga lett.

Gratulálunk a győzteseknek!

(Dr. Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Tavasszal folytatódik a drónos növényvédelmi szolgáltatást hirdető vállalkozások ellenőrzése

2022. december 6. 11:24

Támogató helyszíni szemlékkel segítette az elmúlt időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltató vállalkozásokat annak érdekében, hogy a jövőben a rájuk vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően nyújthassanak szolgáltatásokat a hazai gazdáknak. A szemlék hasznos, gyakorlatias tapasztalatokkal zárultak, így várhatóan jövő tavasszal is folytatódnak.

Kukoricamoly biszex csapda: figyeljünk a fogást szennyező más lepkefajokra!

2019. január 5. 06:29

Nemrégiben kifejlesztésre került egy nem feromonos, hanem táplálkozási csalogatóanyagos, úgynevezett biszex (mivel nemcsak a hímeket, hanem a nőstényeket is csalogatja) kukoricamoly-csapda, amellyel a kukoricamoly rajzása megbízhatóan nyomon követhető. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg a szerzők.

Veszélyes kártevők: a keresztesvirágúak földibolhái

2019. szeptember 16. 04:36

A káposztabolhák legjelentősebb kártételét a kora tavasszal előjövő imágók okozzák, ami akár a csíranövények pusztulását is okozhatja. Kártételük az úgynevezett „lyuggató hámozás”.

Amistar SUN – Hogy a rekord napraforgótermés idén se maradjon el

2020. július 1. 06:47

Magyarország napraforgótermesztésben évről-évre világviszonylatban kiemelkedő terméseredményeket ér el. Köszönhető ez egyrészt a rendelkezésre álló gazdag genetikai háttérnek, másrészt a gazdálkodóknak is, akik az elmúlt évben is bizonyították, hogy professzionálisan termesztik ezen kultúrnövényünket. 2019-ben a napraforgó országos termésátlaga 3.01 t/ha volt, ami történelmi csúcs (forrás: www.aki.gov.hu).