Agrárközélet

Lassan, de csökken az alma ára

Agrofórum Online

Az alma 2020. decemberi 457 forintos kilogrammonkénti átlagára csupán 5 forintos csökkenés a novemberi adathoz képest, igaz így is jóval alatta van az elmúlt év 624 forintos csúcsértékéhez, amelyet tavaly augusztusban regisztráltak – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

A decemberinél olcsóbb csak tavaly áprilisban volt az alma, amely 2020-ban 42,4 százalékkal drágult. Ezzel a drágulással, nem csak a zöldségek és gyümölcsök, hanem a KSH inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül is kiemelkedik az alma. A narancs 23 százalékos áremelkedése is érdemi, egy kilogramm déli gyümölcs 596 forintba került decemberben, de októberben 813 forintba került, míg tavaly januárban csak 478 forintot kellett érte adni átlagosan. A citrom 9,6 százalékkal, a paradicsom pedig 9,5 százalékkal került többe ezen az időtávon. Az uborka 2,5 százalékos áremelkedése ehhez képest nem is számít soknak. A fejes káposzta 3,5 százalékkal, a vöröshagyma 5,2 százalékkal, a banán 7,1 százalékkal, a késő burgonya pedig 13,1 százalékkal került kevesebbe decemberben, mint egy évvel korábban.

A húskészítmények közül a gépsonka egy év alatti 15,4 százalékos, az olasz felvágott 13,1 százalékos és a párizsi felvágott 10,3 százalékos áremelkedése emelkedik ki. Csupán három olyan élelmiszer volt a kategóriában, amelynek csökkent az ára. A rövidkaraj 3,4 százalékkal, a pulykamellfilé 4,3 százalékkal, a sertéscomb pedig 6,5 százalékkal lett olcsóbb az időszakban.

A szeszes italok mindegyike drágult. Legjobban, 7,8 százalékkal az ízesített szeszes ital és 7 százalékkal a fehér asztali bor ára emelkedett. Legkevésbé, 4,1 százalékkal, illetve 4,2 százalékkal a minőségi sör és a világos sör ára emelkedett.

A többi élelmiszer közül csak a tejes margarin ára csökkent, a 268 forintos árszint 2,9 százalékos mínuszt jelentett, de kategória összes többi élelmiszeréért többet kellett fizetniük a vásárlóknak. Legjobban, 18,7 százalékkal a napraforgó étolaj ára ugrott meg, egy liter ezek után 571 forintba került átlagosan. A fényezetlen, hántolt rizs 18 százalékos, a fehér kenyér 15,5 százalékos, és a kristálycukor 14,2 százalékos áremelkedése is kiugrik a mezőnyből.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Továbbra is aktívak a harlekin katicák a gyümölcsösökben

2019. október 9. 08:17

Gyümölcsfélékből jószerével már csak az alma egy része, a birs és a naspolya várja a szüretet.

Nőttek az amerikai frisspiaci almakészletek

2020. március 20. 09:02

Az Egyesült Államok egyértelműen több almát fog feldolgozni almalé céljára ebben az évben.

Miyen permetszereket használjunk a házikertben?

2020. május 7. 08:57

Abban kérek segítséget, hogy a cseresznye, barack, szilva, alma, birsalma fákhoz és a szőlőhöz milyen permetszer ajánlott kukacosság, gomba, kártevők ellen? Előre is köszönöm!

A fák alatti talajfertőtlenítés használhat az almamoly lárvái ellen?

2023. január 31. 04:36

Idén tönkrement a birsalmatermésünk, az almamoly megrágta. Kérdésem, hogy a fák alatti talajfertőtlenítés használ-e a lárvák ellen? Ha igen, mivel és mikor érdemes fertőtleníteni?