Agrárközélet
Agrárközélet

Még mindig az alma áremelkedése a legnagyobb

Még mindig az alma áremelkedése a legnagyobb

Agrofórum Online

Annak ellenére, hogy októberhez képest 32 forinttal 462 forintra csökkent az alma átlagos kilogrammonkénti ára, éves szintem még mindig 50 százalékos pluszban van a gyümölcs ára. Pedig az augusztusi 624 forintról folyamatosan csökken az árszint – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.

Utoljára április és május környékén került ennyibe egy kilogramm alma. Az elmúlt egy évet nézve a narancs 33 százalékos, az uborka 27 százalékos ás a citrom 17 százalékos drágulása is kiemelkedőnek számít a zöldségek és gyümölcsök közt. Ezeken kívül csak a paradicsom drágult, de az csak 5 százalékkal. Az inflációs kosárban szereplő többi zöldség vagy gyümölcs mind olcsóbb lett egy év alatt. Legjobban, 11 százalékkal a burgonya ára zuhant, de a vöröshagyma is 7 százalékkal, a most kilogrammonként átlagosan 453 forintba kerülő banán pedig 6 százalékkal kerül kevesebbe.

A húskészítmények közül a gépsonka 20 százalékkal, a párizsi felvágott 16 százalékkal, az olasz felvágott pedig 14 százalékkal drágult tavaly novemberhez képest. A kategóriában ezek emelkednek ki leginkább. Csak a pulykamellfilé lett olcsóbb ezen az időtávon, de az is csak 0,5 százalékkal.

A szeszes italok mind drágultak, legjobban, 9 százalékkal az ízesített szeszes ital, de a fehér asztali bor is 7 százalékot, a vörös asztali bor is 6 százalékot szedett magára. Legkevésbé a világos sör drágult, a 259 forintos palackonkénti átlagos ár 4 százalékos pluszt jelentett, a vodka is 4 százalékkal kerül többe.

A többi, az inflációs kosárban szereplő élelmiszer közül legjobban 19 százalékkal a hántolt, fényezetlen rizs drágult. Egy kilogramm 413 forintba került átlagosan novemberben. A fehér kenyér 18 százalékkal, a zsemle 15 százalékkal kerül többe. Egy kilogramm fehér kenyér 369 forint, egy zsemle 30 forint átlagosan. Itt csak a tejes margarin ár csökkent, a 3 százalékos mínusz után egy 200-250 grammos darab átlagosan 278 forintba kerül.

Az elmúlt 12 hónapban összességében az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, októberhez képest 0,1 százalékos a plusz a KSH adatai szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A lehullott agancsot nem érdemes hazavinni, büntetés jár érte

2024. február 14. 10:10

A szarvasok április elejéig vetik le agancsukat, amelyek engedély nélküli gyűjtése – főleg kereskedelmi célú, szervezett és állatkínzással járó formájában – a teljes erdei ökoszisztémát veszélyezteti: a tavaszra legyengült kondíciójú nagyvad mellett kárt szenvednek a fiatal facsemeték és a vékony kérgű fafajok is: emellett lopásnak minősül.

20 százalékkal emelkedtek a termelési költségek – meg lehet élni gazdálkodóként Franciaországban?

2024. február 11. 16:10

Bertin Moret, aki kecskesajtot készít Párizstól egy órányira, nem hisz abban, hogy a politikusok csökkenteni tudják a bürokráciát és megállítják az olcsó importot, ahogyan ő és más gazdák követelik. Számára a megoldást a francia termékeket vásárló fogyasztók jelentik.

Mit érdemes tudni az articsókáról és termesztéséről?

2023. március 13. 04:38

Mit lehet tudni az articsókáról és termesztéséről? Állítólag nagyon egészséges a fogyasztása.

Hogyan tervezek fenntartható kerteket? - Íme az alapok!

2022. december 29. 05:37

Egy fenntartható kert esetében már az alapoknál úgy kell eljárni, hogy körültekintőek legyünk minden téren. Ezeket az alapokat hoztam mai témának, melyeket mi betartunk minden egyes kert tervezésénél.

Miért ízes a paradicsom?

2021. július 17. 07:36

A kutatócsoport által kifejlesztett új módszernek köszönhetően a pigmentkoncentrációk elemzése nagyszámú mintában, valamint más gyümölcsök és zöldségek esetében is sikerrel megoldható, amely információk hozzájárulhatnak nemesítési irányok kialakításához.

Fontos a megfelelő növényvédelem a zöldségeknél és a gyümölcsösöknél is a sok csapadék miatt

2019. május 28. 13:19

A gombás megbetegedések főként a most érő szamócánál, meggynél, cseresznyénél és az almánál okozhatnak gondot, ha a termelők nem tudják elvégezni a megelőző intézkedéseket.