Agrárközélet

Lesz elég méz a belföldi fogyasztásra

MTI

Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

Az elmúlt öt év átlagos mézhozama 20 és 32 ezer tonna között volt, az utóbbi években csökkenő trend mellett. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az átlagostól elmaradó, 14 ezer tonna méztermésre számít. A méhegészségügyi helyzet az idén megfelelő volt, a méhcsaládok szinte egész évben népesek és vitálisak voltak. A repce virágzását azonban az aszály hátráltatta, az akáclegelők soha nem látott fagykárt szenvedtek, a napraforgó virágzása idején pedig hűvös, csapadékos időjárás akadályozta a gyűjtést – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, hogy az átlagosnál szerényebb hozam hatással lehet az árakra, azonban állandósuló, drasztikus áremelkedésre nem számítanak, az értékesítési árat ugyanis a helyi kínálat és kereslet befolyásolja, valamint az áruházláncokon és mézfeldolgozókon keresztül érkező, jellemzően olcsóbb import. A miniszter rámutatott, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett az egy főre jutó éves átlagos mézfogyasztás az országban: míg 2010-ben egy ember átlagosan 30 dekagramm, addig 2019-ben már közel 1 kilogramm mézet fogyasztott. Magyarországon az utóbbi öt év mézimportja évi 1200 és 1800 tonna között változott, az idén a fogyasztástól függően ez magasabb lehet, de lényeges emelkedésre nem számítanak.

A magyar méztermelés általában nemcsak a teljes hazai fogyasztást fedezi, hanem jelentős, 17,5-23,5 ezer tonna körüli mennyiségben exportálnak is. Egy átlagos évben az Európai Unió (EU) össztermésének 10 százalékát Magyarország adja – tette hozzá. Nagy István kitért arra is, hogy az országban mintegy 1,2 millió méhcsalád van, az ágazat pedig több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá. A méhészeket egyebek mellett a fele részben uniós finanszírozású Magyar Méhészeti Nemzeti Program (MMNP) forrásaival támogatják.

A kormány a méhészeti ágazatnak 1 milliárd forintot biztosít a koronavírus veszélyhelyzet miatti nehézségek kezelésére, és a méhtartási kedv fenntartására. Az ágazat részére nyújtott támogatások alkalmasak a gyengébb termés miatt esetlegesen kialakuló átmeneti piaci zavarok kezelésére is, ezért az idei gyenge termés miatt a támogatások bővítése nem várható – fűzte hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Méhészeti támogatás: benyújthatók a kérelmek

2023. június 27. 10:16

Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit.

Változik a méhészek gyógyszer-cukor támogatási határideje

2020. április 8. 11:14

A méhészek számára elérhető gyógyszer-cukor támogatás beadási határideje megváltozott, így a korábbi április eleji határidő május végére módosult.

Ezernyi baj sújtja a magyar méhészeket, szomorú időszak kezdődik

2023. szeptember 23. 17:10

Sokan feladják idén a méhészkedést a 20 ezres magyar méhésztársadalomból – jósolják az ágazat helyzetét közelről figyelők. Szinte felsorolni sem lehet, mi minden csökkentette a tevékenység jövedelmezőségét.

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

2020. január 11. 15:02

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz.