Agrárközélet

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

MTI

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

Nagy István agrárminiszter a négynapos agáripari csúcsrendezvény megnyitóján rendkívül fontosnak nevezte a vidék gazdasági erejének növelését és a magyar vállalkozások, ezen belül is a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztését, amely rövid-, közép- és hosszú távon is biztosítja a fejlődést az ágazatban. A jövőben az elöregedett gépek cseréje, valamint a termelés iránya határozza meg a mezőgéppiac alakulását – tette hozzá.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a legnagyobb agrárszakmai rendezvényen csaknem 350 kiállító mutatja be a mezőgazdaság legkorszerűbb technikáit, trendjeit. A kiállítás az utóbbi években 50 ezer látogatót vonzott, ezúttal is hasonló érdeklődésre számítanak.

Nagy István elmondta, hogy a mezőgazdaság stabil növekedési pályára állt, teljesítményének emelkedése tavaly is folytatódott, kibocsátásának értéke elérte a 2776 milliárd forintot, 3 százalékkal meghaladva az előző évit.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A tárcavezető szavai alapján a fejlődés motorját a beruházások jelentik. A mezőgazdasági beruházások értéke 2019 első háromnegyed évében elérte a 301 milliárd forintot. A beruházási kedv élénkülését jelzi, hogy ez 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elértet. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a vidékfejlesztési programban 2019-ben 204,6 milliárd forintot fizettek ki, amelyből 110,9 milliárd forint volt a beruházási jellegű támogatás. Csak géptámogatásokra a három, kifejezetten gépbeszerzést támogató pályázat során 4450 kérelemre, 35,8 milliárd forint támogatást ítéltek meg – húzta alá.

Kiemelte, hogy 2018-ban Magyarországon a gazdálkodók és a mezőgazdasági vállalkozók 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, amely összeg minden eddigi mezőgép-értékesítést felülmúlt. A tavalyi év első háromnegyed évének értékesítési dinamikája pedig még ezt is felülmúlta.

A miniszter szerint manapság már nem elég a gépek beszerzése, mivel működtetésük kiemelkedő műszaki szaktudást igényel. A mezőgazdaság egy összetett terület, amely egyre inkább automatizált. Azt szeretnék, ha a digitális átalakulásnak minden gazdálkodó a nyertese lehetne, ehhez pedig magasan képzett munkaerőre van szükség. Az agrárdigitalizációnak számos előnye van, például elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben.

Nagy István kedvezőnek nevezte, hogy tavaly a magyar mezőgazdaság szereplői ismételten sikeresen használták fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogram Fix keretében elérhető konstrukciókat új és használt gépek beszerzéséhez, ahogyan azt is, hogy 2019 áprilisától több mint 18 milliárd forint összegű, 440 darab lízingügylethez kapcsolódott az agrártárca által lízingdíjakhoz biztosított támogatás.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke a régió legjelentősebb szakmai rendezvényének nevezte a kiállítást, ahol a bemutatott gépek és technológiák megoldásokat kínálnak szinte még fel sem tett kérdésekre. A szövetség fontosnak tartja az ifjúság megszólítását is, az idei AGROmashEXPO-n több mint 3500 diákra számítanak, akiknek a belépőjegyet a Hungexpo Zrt. biztosítja.

A megnyitón átadták az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Termékfejlesztési díjait. Nagydíjban három, különdíjban pedig kilenc pályamű részesült.

Kiemelt kép forrása: MTI/Mónus Márton

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Könnyebb és rövidebb lett az Omega direktvetőgép

2018. március 12. 18:57

A Bednar vetőgépe több vonatkozásban is megújult az előző szériához képest, a magtartályt a gyártó például mostantól műanyagból készíti.

Gépészet Videó

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó

AGROmashEXPO: pályázatokra kész Massey Ferguson gépeket állít ki az Austro Diesel. MF IDEAL kombájnt is!

2022. január 10. 06:00

Az Austro Diesel GmbH. úgy döntött, hogy - több más világcéggel együtt – részt vesz a 2022-es AGROmashEXPO-n és rendkívül komoly gépkínálatot mutat be az érdeklődők számára.

Farmet Falcon - Sokoldalú vetőgép számos opcióval

2018. március 15. 12:43

A Farmet Falcon pneumatikus gabonavetőgép egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely számos opcióval és méretben rendelhető.

Gépészet Videó