Agrárközélet

Óriási, korszerű logisztikai központot avatott a KITE Zrt. (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Az 5,6 hektáros területen egy 7200 négyzetméteres épület kapott helyett.

1,4 milliárd forintból épített új logisztikai központot a KITE Zrt. Nádudvaron. Az ünnepélyes megnyitón, ahol az Agrofórum is jelen volt, beszédet mondott Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, a vállalat tulajdonosainak nevében Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök.

Teljes képgaléria a KITE Zrt. új logisztikai központjáról >>>

Miért volt szükség egy új logisztikai központra? – tette fel a kérdést a vállalkozás Búvár Gézát váltó új vezetője, Szabó Levente. „A legfőbb ok, hogy az eddig működő alkatrészraktárunk 1981-ben létesült az akkori kornak megfelelve”. Ez azonban mára elavult, és a vállalat ki is nőtte. Ezért kellett egy modern, nagyobb létesítmény. „Ráadásul úgy gondoltuk, hogy ha már új raktár, akkor KITE szinten oldjuk meg az alkatrészellátást” – utalt a minőségbeli javulásra, amit a gazdálkodók is érezni fognak.

A KITE új logisztikai központját 2013 augusztusában kezdték építeni, végül az 5,6 hektáros területen egy 7200 négyzetméteres épület kapott helyett. Ebből 5000 négyzetméteren az alkatrész raktár, 2000 négyzetméteren pedig a tranzit raktár kapott helyet. A korábbi, 3500 négyzetméteres épület a jövőben kiszolgáló raktárként fog üzemelni.

A 30 új munkahelyet teremtő beruházást a KITE Zrt. önerőből finanszírozta, amelyet Orbán Viktor külön kiemelt beszédében, és nem mindennapi teljesítménynek nevezte azt. „Választóink körében utánakérdeztem a vállalkozásnak, és a gazdálkodók mind azt mondták, hogy a KITE jó, megbízható partner” – méltatta az integrátort a miniszterelnök. Hozzátette; a KITE nemzetstratégiai szempontból kiemelt cég.

„Bár az ágazat szereplői közé tartozom, ehhez kapcsolódva ritkán szólalok meg. Ez az esemény azonban olyan fontos, hogy most megteszem” – kezdte Csányi Sándor, aki a tulajdonosokat képviselve kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, amely nehezíti a nagy gazdaságok helyzetét.

Csányi beszédében a KITE Zrt.-re korábban pályázó konkurenciáját is keményen bírálta. „Külön öröm, hogy sikerült a KITE Zrt.-t megóvni egy olyan vállalkozótól, aki bizonyos területen meglévő monopóliumát felhasználva útonállással, az ágazatban megtermelt jövedelem nagy részének kiszivattyúzásával, a partnerek közötti piaci kooperáció helyett a valódi verseny megakadályozására, törvénytelen és egyoldalú szerződéses feltételek elérésére használja fel pozícióját, veszélyeztetve a teljes ágazat versenyképességét”.

Az alkatrészek és műszaki input anyagok változatos méretük miatt sajátos tárolási technológiát igényelnek. A raklapon kezelt nagy méretű áruk elhelyezését szűkfolyosós, magas raktári állványrendszer biztosítja 6500 paletta/raklap kapacitással. Míg a normál méretű, 11600 polcon elhelyezett alkatrészek mozgatását gépi kiszolgálás, addig a kisméretű alkatrészek tárolását 5 darab automata tároló lift segíti, maradéktalanul megvalósítva ezzel az úgynevezett „áru az emberhez” elvet, továbbá jelentősen lecsökkentve egy-egy raktári tranzakció ciklusidejét. Az új logisztikai központ a mezőgazdaság szezonalitásához igazodó, jelentős mennyiségű készlettel – 40 000 féle alkatrész tárolására képes egyidejűleg – valamint minden igényt kielégítő választékkal rendelkezik.

A KITE Zrt. logisztikai központjának átadójáról bővebben az Agrofórum Szaklap januári számában olvashat!

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Védekezzünk a napraforgóban a gombák ellen!

2023. június 19. 11:01

Az elmúlt hetek csapadékos és meleg időjárása kedvező feltételeket biztosított a növénypatogén gombák fertőzéséhez, terjedéséhez. Ez alól a napraforgó sem kivétel, melynek a sorai mostanság záródnak, aminek következtében az állományban huzamosabb ideig fenn tud maradni a magas páratartalom és a levélnedvesség, mely kedvező feltételeket biztosít a levél- és szárfoltosságot okozó gombás betegségek fertőzéséhez.

Hatékonyabbá válik a kukorica molykártevők elleni védelme

2025. június 16. 11:10

A két legfontosabb kukoricakártevő ma már nemcsak termést, hanem élelmiszerbiztonságot is veszélyeztet – célzott védekezésre van szükség.

Batallon - az új generációs biostimulátor

2023. június 6. 11:41

A KIMITEC egy fiatal, dinamikus, mezőgazdasági biotechnológiai vállalat, ahol az R&D&I tevékenység elköteleződött a mezőgazdasági termelők számára hatékony biológiai megoldások fejlesztésére.

Stabil alapokon – A KITE kalászos portfóliója

2023. augusztus 8. 11:41

A KITE Zrt. által ajánlott nagy termőképességű malmi, illetve takarmányminőséget adó búzafajták és hibridek, valamint a prémium minőséget biztosító fajták genetikailag rendelkeznek azon tulajdonságokkal, melyek szükségesek a kívánt 8–10 t/ha-os termés eléréséhez.