20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

Szín szerinti vetőmag válogató berendezést adtak át Prügyön

AM Sajtóiroda, fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A gabonaágazat helyzetéről, a mezőgazdasági termelést segítő támogatásokról és a Közös Agrárpolitika 2020 után várható szabályozásáról tartott előadást Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Prügyi Mg. Zrt. által szervezett Őszi Kalászos Fajtasor Bemutatón.

Az eseményen átadták és működésben is bemutatták azt a mintegy 100 millió forint értékű, szín szerinti vetőmag válogató berendezést, amely a világon fellelhető legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmag feldolgozásban. Az értékteremtő mezőgazdasági beruházások kiváló példája a Prügyi Mg. Zrt- nél megvalósult fejlesztés – fogalmazott az államtitkár, aki vázolta: 2018. évi kérelmeik után május végéig több mint 380 milliárd forint közvetlen támogatást kaptak a gazdálkodók, míg a Vidékfejlesztési Program keretében a teljes keret 35 százalékát, 460 milliárd forintot már ki is fizettek az érintettek számára. A program nagyságrendjét jól jelzi, hogy eddig 250 ezer beérkezett támogatási kérelemből 188 ezerben született támogató döntés.

Az élelmiszeripari ágazat számára eddig 113 milliárd forintot ítéltek oda, ami mintegy 650 nyertes kérelmet jelent. A borászat számára 35 milliárd forintról, a kertészeti fejlesztésekre ez idáig több mint 4500 kérelem támogatásáról született döntés, ami közel 80 milliárd forint odaítélését jelenti – sorolta Feldman Zsolt. De, mint mondta, az állattartó telepek korszerűsítésére és a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására is jutott a keretből. Az ÖKO támogatás 4 200 nyertes kérelmet jelent, amely 97 milliárd forintot és 237 ezer hektár területet érint.

A gabonaágazat helyzetével kapcsolatban a mezőgazdaságért felelős államtitkár a tavalyi évet értékelve úgy fogalmazott: a szántóföldi növénytermesztés 2018-ban nem zárt rossz évet, a teljes termésmennyiség a – vetésterület csökkenése ellenére – körülbelül 5 százalékkal meghaladta a 2017-es szintet és az ötéves átlagot is elérte, a hektáronkénti hozamok emelkedtek. Az idei tavaszi vetésterület kb. 6,5%-kal elmarad az egy évvel ezelőttitől és az elmúlt öt év átlagánál is alacsonyabb. A teljes tavaszi vetésterület összesen 2 millió 16 ezer hektár, amelyből a szemes kukorica (közel 900 ezer hektár) foglalja el a legnagyobb területet, ezt követi a napraforgó (602 ezer hektár) és a szója (60 ezer hektár).

Feldman Zsolt hangsúlyozta: tíz éves öntözésfejlesztési terv indult el, melynek célja, hogy már 2024-ig az öntözhető terület 100 ezer hektárral növekedjen. 2020-tól tíz éven keresztül évente 17 milliárd forint, azaz összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó közművek fejlesztésére. Ezen túl a vízjogi engedélyezési eljárás jelentős egyszerűsítését is megvalósítja a kormányzat – fogalmazott.

A Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: az Európai Bizottság a KAP költségvetés csökkentésére tett javaslatot, ennek értelmében a közvetlen támogatások 16 százalékkal, a vidékfejlesztési támogatások értéke 26 százalékkal csökkenne a 2020 utáni időszakban. A csökkenő támogatás mellett a gazdákra háruló környezetvédelmi elvárási szint és a támogatások feltételrendszere is szigorodna. Az intenzív tárgyalások jelenleg is zajlanak, de – mint ahogyan Feldman Zsolt fogalmazott -, a bonyolult és elhúzódó uniós döntéshozatal és az egymástól gyakran távol álló álláspontok miatt az új rendszer bevezetése már biztosan nem történik meg 2021. január 1-jével, hanem átmeneti év vagy évek várhatóak az új támogatási rendszer bevezetéséig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Kerti kalendárium - évkezdési teendők a házikertben

2020. január 11. 06:38

Tekintsük át a januári és februári kerti teendőinket, amelyek szükségszerű elvégzése jelentősen megkönnyíti az év további részében a dolgunkat.

Az időjárás és a kereskedelmi konfliktus miatt csökkent a BASF agrárrészlegének eredménye

2019. augusztus 11. 05:36

Az üzletág romló eredményét az időjárás miatti visszaesés és a globális kereskedelmi konfliktus miatt feszültségekkel magyarázta a BASF. Emellett a megszerzett vállalkozások integrációja is jelentősen rombolta az üzemi eredményt.

Magasabb olajtartalom – extra jövedelem

2021. június 28. 13:00

Megfontolt hibridválasztással befektetés nélkül kereshet hektáronként akár több tízezer forinttal többet.

Hogyan válasszuk ki a legjobb vetőmagot?

2025. január 10. 08:10

Három gazdálkodó osztotta meg, hogyan tudják az új kukoricahibridek és szójafajták közül a saját körülményeik között a legjobbakat megtalálni.