Agrárközélet

Új vezérigazgatót neveztek ki a CLAAS Csoport élére

CLAAS Csoport – Sajtóközlemény

A CLAAS Csoport Részvényesi Bizottsága új vezérigazgatót nevezett ki Jan-Hendrik Mohr személyében, 2023. április 1-i hatállyal. A pozíciót korábban betöltő Thomas Böck úgy döntött, hogy lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres.

Cathrina Claas-Mühlhäuser, a Felügyelőbizottság elnökeként így nyilatkozott:

Jan-Hendrik Mohr nagy tiszteletnek örvend a CLAAS szervezetén belül és a szélesebb iparágban is. Szinte senki nem ismeri nála behatóbban a CLAAS-t, ráadásul már bizonyított a cégnél, hiszen hosszú éveken át különböző vezetői pozíciókban formálta a vállalatot. Az igazgatótanáccsal és a teljes szervezetben dolgozó valamennyi kollégájával közösen Jan-Hendrik Mohr elődjének sikeres munkájára építve fogja a CLAAS-t a jövőbe vezetni. Hálás vagyok azért, hogy Jan-Hendrik Mohr elfogadta a felkérést a CLAAS Csoport vezérigazgatói pozíciójára.

Jan-Hendrik Mohr okleveles mérnök, 1984 óta dolgozik a CLAAS Csoportnál, ahol azóta is folyamatos szakmai előmenetel során egyre jelentősebb feladatkörökben dolgozik. 2008 óta tagja a csoport igazgatótanácsának. Jelenleg a gabona üzletágért felelős, amelyet továbbra is személyesen vezet. Jan-Hendrik Mohr a kinevezéssel kapcsolatban így nyilatkozott:

Alig várom, hogy a csoport igazgatótanácsában dolgozó kollégáimmal és minden alkalmazottal együtt folytathassuk sikertörténetünket. A CLAAS magas szintű technológiai szakértelmet képvisel, amihez izgalmas termékek és egy mindenkit összekötő vállalati kultúra társul. Hosszú távon gondolkodunk és világos jövőképünk van: célunk, hogy ügyfeleinket a legjobbá tegyük a saját szakterületükön.

Thomas Böck több mint 16 év után búcsúzik a CLAAS-tól

A Thomas Böck kiemelte:

Tavaly nyár óta megérett bennem a gondolat, hogy a CLAAS-nál eltöltött, 16 évet is meghaladó (ebből majdnem négy év vezérigazgatóként) időszak után új kihívásokat vállaljak. Ehhez a változáshoz most remek lehetőség adódik: a CLAAS megerősödve került ki a különböző válságokból, ezáltal ma nagyon erős helyzetben van. Vezérigazgatói tevékenységem alatt az árbevétel ötmilliárd euró fölé emelkedett. A válságok ellenére ebben a pénzügyi évben kiváló eredményt fogunk elérni. Megfelelő irányt vettünk ahhoz, hogy a CLAAS-t a sikeres jövőbe vezessük.

Cathrina Claas-Mühlhäuser:

Hálával tartozunk Thomas Böck-nek. Ő egy tehetséges, nagy műszaki tudással és stratégiai gondolkodásmóddal rendelkező szakember. Rendkívüli dolgokat ért el, különösen a termékfejlesztés és a digitalizáció területén. A CLAAS csoport digitális átalakulása mindig is az ő nevéhez fog kapcsolódni. A CLAAS Csoport vezérigazgatójaként a csoporton kívül is ismerték és tisztelték, különösen stratégiai előrelátása és mélyreható technológiai ismeretei miatt. Emellett nagy népszerűségnek örvendett a CLAAS-csoport alkalmazottai körében is, támogató és emberközpontú hozzáállásának köszönhetően. Minden jót kívánunk Thomas Böck-nek, akivel a jövőben is szoros kapcsolatban maradunk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.

Új vezetőségi struktúra a CLAAS-nál

2019. július 1. 08:05

Az elnöki (CEO) feladatokat Thomas Böck veszi át, aki eddig a konszernvezetőségben a Technológiák és Rendszerek részlegért volt felelős.

Innovatív design és jobb kilátás: hat új FL C homlokrakodó az ELIOS, AXOS és ARION számára a CLAAS-tól

2023. november 16. 10:10

A CLAAS új generációs, rendkívül innovatív, jelentősen továbbfejlesztett kényelmi és teljesítményjellemzőkkel rendelkező homlokrakodókat vezet be, amelyek a korábbi, beépített mechanikus párhuzamvezetéssel rendelkező FL C sorozatot váltják fel. Az új modelleket az Agritechnica kiállításon mutatják be.

A CLAAS, az AgXeed és az Amazone létrehozzák a világ első több gyártóból álló autonómia-csoportját

2023. szeptember 15. 13:40

A CLAAS, az AgXeed és az Amazone márkák fokozzák együttműködésüket a nagymértékben automatizált és autonóm mezőgazdasági gépek és munkafolyamatok területén, az első több gyártót tömörítő autonómia-csoport létrehozásával.