31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Agrárközélet

Zajlik a harc az agrárpénzek megtartásáért

Agrárminisztérium

A Kormány az uniós költségvetési tárgyalások kezdetétől világossá tette, hogy kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. Elfogadhatatlan, hogy a gazdák helyett más célokra, migrációra, vagy akár bizonytalan hátterű, migrációt szervező ngo-k támogatására fordítsák – a Brexit miatt kieső brit befizetések hiányában eleve szűkösnek ígérkező – az uniós forrásokat.

Fontos, hogy az érintettek is hallassák a hangjukat és érzékeltessék Brüsszellel, hogy egyértelműen elfogadhatatlan az Európai Bizottság költségvetési javaslata, amely csökkentené a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható forrásokat. Az Agrárminisztérium üdvözli, hogy már több mint százezren írták alá azt a hazai petíciót, amely a 2020 utáni EU-költségvetés mezőgazdaságra fordítható forrásainak megőrzését célozza. A százezer támogató azt is jelenti, hogy a petíciót a társadalom széles rétegei támogatják.

Az ellenzéki képviselői megnyilatkozások, és a baloldali sajtóban megjelent hírek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Parlament (EP) tavaly novemberben a többéves pénzügyi keret egészére vonatkozóan fogalmazta meg álláspontját, és ez a dokumentum nem csupán a KAP-ról szólt. Elsődlegesen a tagállamok formálják az uniós költségvetést, a büdzsé szerkezetéről és az egyes területekre fordítható források nagyságáról az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács hoz döntést egyhangúsággal, amelyet az EP utólag hagy jóvá.

A költségvetési döntés – leghamarabb idén ősszel történő – meghozataláig egyértelműen kiállunk a magyar gazdákért, a magyar agrárium érdekeiért, a KAP források megőrzéséért és a lehető legkedvezőbb felhasználási szabályok biztosításáért. Ennek megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott a 2018. november 29-én, a Kohézió Barátai országok által Pozsonyban elfogadott közös nyilatkozathoz, amelyben ezek a szempontok is megjelennek prioritásként.

Célunk, hogy az EU költségvetésének többi része is megfelelő legyen, tükrözze a Magyarország számára fontos célokat. A szűkösen rendelkezésre álló pénzeket ne a migráció és kétségbe vonható célokkal bíró szervezetek támogatására csoportosítsák át – ellentétben azzal, ami az EP tavaly novemberi, köztes költségvetési állásfoglalásából sajnos kiolvasható!

A költségvetési eljárás fenti szempontjai mellett fontos egyértelművé tenni azt is, hogy a KAP jövőbeni konkrét szabályairól, tehát arról, hogy a gazdáknak milyen előírásoknak kell megfelelniük, még semmilyen döntés nem született. A források felhasználásának szabályairól – a költségvetési eljárásrendtől eltérően – az Európai Bizottság javaslata alapján a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács, valamint az EP együttesen dönt. A döntéshozatal során mindkét intézmény kialakítja saját álláspontját a bizottsági KAP-szabályozási javaslatokról. Ez a munka jelenleg mindkét intézményben folyamatban van, álláspontjaik várhatóan ősszel kerülhetnek elfogadásra. Ezután következhetnek a végső megállapodást célzó egyeztetések az intézmények között.

Az aláírási kezdeményezés 2019. május 3-ig online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, a falugazdászoknál, vagy a NAK megyei igazgatóságain elérhető íveken támogatható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Gazdainfó: Zökkenőmentesen indult az Egységes Kérelmek beadása

2020. április 16. 10:39

Április 6-án megkezdődött az idei egységes kérelmek (EK) beadása.

AM: indul a 2023. évi egységes kérelmek benyújtása

2023. április 20. 12:24

Megjelentek a Közös Agrárpolitika új támogatási időszakának egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályai.

Drágábbak lesznek az élelmiszerek, mert romlik a földek minősége

2023. március 28. 10:17

Súlyos gondot jelez a háttérben például, hogy a szármaradványok lebomlásának kérdése visszatérő problémává vált.

Növénytermesztési szakmai nap Mezőkövesden

2021. július 20. 11:47

Ezúton meghívjuk Önt a 2021. július 23-án Mezőkövesden megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Program a mezőgazdaságban - Növénytermesztési Szakmai napra.