Agrártámogatások

A kormány jelentős többletforrást nyújt öntözésfejlesztésre

MTI

A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon, Budapesten.

Az államtitkár a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai napján kiemelte, hogy 2019 első felében megkezdi működését a nemzeti öntözési központ a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központon (NAIK) belül. Emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket. Az öntözésre vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély pedig az eddigi 5 év helyett 20 évre is kiadható – fűzte hozzá.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója hangsúlyozta, hogy az öntözési központot azért hozzák létre, hogy segítsék a gazdálkodókat. Az országban az öntözött területek a százezer hektárt sem érik el, amelyet a plusz forrásnak köszönhetően mintegy 200 ezer hektárral lehet növelni. A mezőgazdaságban az aszály, valamint a víz- és öntözéshiány miatt évi 300-500 milliárd forint bevételkiesés is bekövetkezhet – közölte.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a 2018. évi egységes kérelmek alapján területalapú támogatást mintegy 172 ezer termelő igényelt közel 5 millió hektárra, az alaptámogatás keretösszege 221 milliárd forint. Hektáronként mintegy 73 ezer forint támogatás juthat alaptámogatásra és zöldítésre. Utóbbinál változásként említette, hogy 2019-től a parlagfű elleni közérdekű védekezésre kijelölt területeket kizárják a támogatások kifizetésénél – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a sertéshízó állatjóléti támogatást a tavalyi 9,14 milliárd forintról 10,6 milliárd forintra emelték, a baromfiét pedig 12 milliárd forintról 14,7 milliárd forintra. Támogatásban részesül a növénytermesztés is, és nemzeti forrásokat biztosítanak többek között a tanyafejlesztési és a zártkerti programra, valamint az agrárkárenyhítésre is – sorolta. Közölte, tavaly több mint 10 ezer termelői kárbejelentés érkezett közel 178,5 ezer hektárnyi területre, a legtöbb aszálykár bejelentés volt.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vidékfejlesztési Programban 19 nyitott pályázati felhívás van, 307,92 milliárd forinttal. Emellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 1-jével újraindította növekedési hitelprogramját, amelynek keretösszege 1000 milliárd forint. A pénz kizárólag új beruházásra fordítható, hitelkiváltásra és forgóeszköz finanszírozásra nem – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

VP képzési kötelezettség: csak egyszer kell teljesíteni!

2024. július 16. 14:40

Aki a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolt képzési kötelezettségének eleget tett, annak a téves tájékoztatással szemben nem kell újra jelentkeznie.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás

2024. június 24. 11:40

A támogatás mértéke tevékenységtől függően legalább 99 és legfeljebb 193 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként.

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

2024. június 17. 16:10

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

Megél a rózsa egy 20 literes edényben, rózsaföldben?

2023. április 4. 04:39

A rózsa 20 literes vödörben, rózsaföldben megél-e, kibírja-e a későbbi új helyére, földbe való átültetésig?

Megújult Magyarország legnépszerűbb öntöződobja

2024. január 18. 10:10

A Bauer új E széria csévélődobos öntözőberendezései számos olyan részletben újultak meg, amelyek megkönnyítik a kezelést és a karbantartást, miközben megőrzik a termék kiemelkedő hírnevét a teljesítmény és a tartósság tekintetében.

Miért nem csírázott még ki a március közepén ültetett burgonyagumó?

2023. május 1. 04:39

Március közepén ültettem el a burgonyagumókat. Miért nem csíráztak még ki? Kezdek aggódni, hogy idén nem lesz krumplitermésünk.

Miből legyen sövény? I. rész – lombhullató, pompásan virágzó sövénynövények

2019. június 22. 04:36

Milyen lombhullató, feltűnő virágzatot nevelő növényfajok alkalmasak sövény telepítéséhez is? Melyek a legnépszerűbbek közülük? Hogyan gondozzuk az egyes sövénynövény-fajokat?