Állattenyésztés

A madárinfluenza „tejcseppfertőzéssel” terjedhet tehénről tehénre

Agrofórum Online

Úgy tűnik, hogy a H5N1 madárinfluenza vírus tejelő tehénről tejelő tehénre történő átvitelének „elsődleges vektora” a fertőzött állat teje – közölte szerdán az USDA (Egyesült Államok földművelésügyi minisztériuma) főállatorvosa.

Dr. Rosemary Sifford azt is elmondta, hogy mérlegeli, felajánljon-e kártérítést a tejtermelőknek a betegség kivizsgálásában való együttműködésért és a szigorúbb biológiai biztonsági óvintézkedések elfogadásáért.

Márciusban „ugrott át” a vírus a madarakról

A madárinfluenzát először március végén fedezték fel szarvasmarhákban, miután a Texas Panhandle-ben tejelő tehenek rejtélyes megbetegedéséről érkeztek jelentések. A H5N1 vírus a vadmadarakról került át a szarvasmarhákra egy „átterjedési esemény” során, amely „számos állományt érintett a régióban” – mondta a főállatorvos.

„Úgy véljük, hogy a vírus terjedésének elsődleges vektora a tej” – jelentette ki. A fertőzött tehenek tejében magas víruskoncentrációt mutattak ki. Ezért úgy vélik, hogy az elsődleges terjedési mód a tejjel való érintkezés.

A bolti tejek és tejtermékek biztonságosak

Donald Prater, az FDA munkatársa elmondta, hogy a második olyan nagy pontosságú tesztsorozat, amelyet 201 kiskereskedelmi tej- és tejtermékminta bevonásával végeztek, azt mutatta, hogy a pasztőrözés hatékonyan inaktiválja a madárinfluenza vírusát. A minták között tejföl és túró is szerepelt. Az FDA csecsemő- és kisgyermektápszereket is vizsgált, és megállapította, hogy ezek a termékek nem tartalmazzák a vírust és a vírusfragmentumokat.

Egy texasi tejipari dolgozót április elején a madárinfluenza enyhe tüneteivel – kötőhártya-gyulladással – kezeltek. Ez volt az első ismert eset, hogy egy ember megfertőződött a vírussal. A CDC szerint az influenza vagy a madárinfluenzához hasonló megbetegedések számának növekedésére utaló jelek nem mutatkoztak. Így jelenleg alacsony kockázatot jelent a betegség az emberi egészségre.

A fejőgépek közvetítik

A járványügyi szakértők a tehénről tehénre történő fertőzés lehetséges helyszínének a fejőházakat tartják. Több állatnál ugyanazt a fejőgépet használják, és néhány fertőzött csepp a berendezésen elég lehet ahhoz, hogy a vírus átterjedjen a következő tehénre. Az USDA kimutatta a vírus tehénről tehénre, tehénről baromfira és állományról állományra történő terjedését is.

Egy hétfőn hatályba lépett szövetségi rendelet értelmében a tejtermelőknek a tejelő teheneket tesztelniük kell a H5N1 vírusra, mielőtt átszállítanák őket az államhatáron. A vizsgálatok költségeit az USDA állja.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek

2025. december 13. 09:10

Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Ítéletidő: helikopterről etették a szarvasmarhákat Ausztriában

2024. szeptember 23. 08:10

A gép egyszerre négy körbála (darabonként mintegy 800 kg) szilázst tudott felvinni az állatoknak.

Az emberek és állatok hőérzékelése eltér – ezért is fontos a szarvasmarhatelep szenzorálása

2024. február 26. 15:10

A Cubilog Kft. IOT-megoldásokat nyújt az ipar és a mezőgazdaság területén termelő üzemek, állattartó telepek számára.

Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást

2024. április 29. 14:10

A szarvasmarhák által termelt, éghajlatváltozást okozó metángáz mennyiségét öröklött tulajdonságok és a tartás, takarmányozás is csökkentheti.

Így gazdálkodnak Ukrajnában a folyamatos orosz tűz alatt

2024. augusztus 14. 13:10

Mióta az ukrán erők a múlt héten váratlanul előrenyomultak az orosz Kurszk régióba, újabb fejezet kezdődött a térségi harcokban.