Állattenyésztés

A megvalósult integráció: sertéstenyésztés családi tulajdonban

Agrofórum Online

A Troldgaarden története 2006-ban kezdődött, amikor a Hansen család – a szülők és a négy gyerek – megvásárolta a gazdaságot, ahol korábban karácsonyfákat termesztettek.

Az új cél az lett, hogy biohústermékeket állítsanak elő, mégpedig a vertikális integráció szempontjai szerint, a termőföldtől az asztalig egy helyen. Ezt egészíti ki, hogy az állatokat szabadon tartják, így egészségesen fejlődhetnek, és teljes életet élhetnek. A húst pedig kisebb részben maguk árusítják, nagyobb részben pedig vendéglátóegységeknek adják tovább.

Egy ritka dán fajtát használnak

A Hansen családból négy testvér vezeti a gazdaságot, ahol egy ritka dániai sertésfajtát nevelnek, a dán fekete-fehér landrace fajtát, és ezeknek a sertéseknek a legnagyobb termelői az országban.

A dán fekete-fehér landrace tájfajta
A dán fekete-fehér landrace tájfajta

„Nem csak réspiacokra termelek; holisztikus gazdaságot szeretnék” – mondja Phillip Dam Hansen, az egyik testvér.

A Troldgaardenben a holisztikus gazdálkodás a takarmányozással kezdődik. Hansenék vegyes növénykultúrákat termesztenek, például bükkönyt, búzát, zabot, borsót és még sok minden mást, hogy betakarítás után a disznókat takarmányozzák vele. Fehérjekiegészítésként egy helyi sörfőzde melléktermékét és a szomszédos termelőtől származó biotojást használnak.

A landrace lassan növekszik, és egy évig tart, mire eléri a teljes méretet, és kialakul a megfelelő zsír-izom arány. Ez az, aminek az előállított termékek az egyedi ízüket és minőségüket köszönhetik.

A takarónövényeket takarmánynak termesztik

A disznók szabadtartásúak, ez része azoknak az állatjóléti intézkedéseknek, amelyek Hansenék számára prioritásnak számítanak, és amelyek a fogyasztók számára is értéket jelentenek. Mintegy 50 kocát tartanak, 8-10 malaccal, egyéni kifutókban. A gazdaságban pedig a többi sertés szabadon van, a legelőként és takarónövény-termesztésre felváltva szolgáló területeken.

A vertikális integráció a gazdaság vágóhídjával és feldolgozólétesítményeivel válik teljessé. Hetente tíz disznót vágnak le itt, és a húst is a helyszínen dolgozzák fel.

„Úgy vagyunk képesek nyereséget termelni, hogy a gazdaságban teljes termékláncot hoztunk létre” – mondják Hansenék.

Termékeiknek csak körülbelül 5%-át értékesítik a saját mezőgazdasági boltjukban, a többit kávézóknak és éttermeknek adják el. Annak ellenére, hogy a kolbászokat, sütni való és feldolgozott húsokat országszerte értékesítik, Hansenék vásárlóinak körülbelül 90%-a járt már a gazdaságban. Így megtapasztalják a szántóföldtől az asztalig elv gyakorlati megvalósítását, és jobban megértik azokat az értékeket, amelyeket a család a termék-előállítás során létrehozott.

A jövőben a Troldgaarden növekedni fog. Hansenék már tervezik egy új vágóhíd és egy oktatási terület építését, hogy ezzel is kiálljanak az ágazat átláthatósága mellett.

Állatok és emberek harmóniában

„A mezőgazdaság iránt kialakult közérdeklődés és szkepticizmus késztetett bennünket arra, hogy 100%-os átláthatósággal és sok innovációval állítsunk elő élelmiszereket” – írja honlapján a Hansen család. Az a tény azonban, hogy Troldgaardenben a sertések jelentik a fókuszpontot, teljesen véletlen volt. Birgitte, az édesanya malacot szeretett volna karácsonyi ajándékként, és Philip, a férj ezt komolyan vette.

A gazdaság családi vállalkozás, ahol manapság már az egyik fiú, Lucas a főnök, de mindenki ott segít, ahol tud. Így érzik jól magukat, a mottójuk: „állatok és emberek harmóniában”.

A Troldgaarden honlapját itt lehet megnézni (dánul).

Fotók: a Troldgaarden Facebook-oldala

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

Pattogatni való kukorica: nem csak finom, de jó üzlet is

2020. január 7. 11:47

A Győr melletti Kránicz tanya a székhelye annak az a Agrogenius Kft-nek, amelyet Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapított tizenöt évvel ezelőtt. A cég mára már nemcsak európai, hanem ázsiai exportra is termel, illetve szerződött partnereikkel termeltet pattogatni való kukoricát. Mindezt olyan sikerrel teszik, hogy szinte már nem is tudják a rendeléseket kielégíteni, további beszállítókra lenne szükségük… Krániczné Mayer Erikával, a cég vezetőjével beszélgettünk.

Bólyban újraindul a szójaintegráció

2018. február 7. 21:19

Bóly szerződéses rendszerben kívánja működtetni a szójaintegrációt, aminek számos részlete kiderült.

Nagy István: komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat - kitörési pont a termelői integráció

2022. szeptember 11. 06:37

Komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas ágazatban okozott jelentős problémákat.