Állattenyésztés

A mézjelölési szabályok szigorítását sürgetik Brüsszelben

Agrofórum Online

Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására – írja az Agrárminisztérium.

Hiába beszélünk a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az EU nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit

– közölte a magyar delegációt vezető Feldman Zsolt Brüsszelben.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 30-i ülésén húsz uniós tagállam agrárminisztere kérte az Európai Bizottságot az európai piacon található mézkeverékek származásának szigorúbb szabályozására.

Egyértelmű termelői és fogyasztói igény mutatkozik a mézkeverékeket alkotó mézek származási országainak pontos feltüntetésére, ezért Magyarország hosszú évek óta szorgalmazza a mézről szóló irányelv módosítását, amire az Európai Bizottság idén tervez javaslatot tenni. Tapasztalataink szerint a kétes eredetű és minőségű, főként harmadik országokból származó keverékek ugyanis komoly veszélyt jelentenek az európai méhészekre, és rontják a mézek iránti fogyasztói bizalmat is. Meggyőződésünk, hogy hiába beszélünk Európában a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az Európai Unió a másik oldalon nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit. Ha kétes eredetű és minőségű, harmadik országokból érkező, méznek nevezett termékek kiszorítják az európai mézet a piacokról, akkor azzal veszít a biodiverzitás, veszítenek a fogyasztók, és megfelelő jövedelem hiányában a méhcsaládokat fenntartó méhészek is befejezik tevékenységüket. Bízunk benne, hogy az Európai Bizottság meghallja a tagállamok többségének hangját és a valós fogyasztói igényeket figyelembe vevő, kellően ambiciózus javaslatot tesz majd – hangsúlyozta Feldman Zsolt államtitkár.  

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Keddig pályázható a méh állatjóléti támogatás

2022. július 17. 10:38

A támogatási kérelmeket a méhészek még 2022. július 19-ig nyújthatják be.

Minden út a biodiverzitás védelme felé vezet?

2021. április 5. 11:20

Csak remélni lehet, hogy alapvetően vitán felül áll a fenntarthatóság fokozásának, a biodiverzitás megőrzésének fontossága, amit legfeljebb a gazdasági kérdések homályosítanak el.

Sebtől torokfájásig: hol segíthet a propolisz?

2026. február 5. 07:10

A propolisz a méhek természetes védelmi anyaga, amely az emberi egészség támogatásában is fontos szerepet kap.

Ismét beadható a „méhcsaládonkénti 1000 forintos” támogatás!

2023. február 6. 12:35

Február 28-ig ismét beadható a méhcsaládonkénti 1000 forintos támogatás.