11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Állattenyésztés

Állatjóléti felelős képzésre lehet jelentkezni

NAK

Az állatjóléti felelős feladata, hogy felügyelje és elősegítse az állatok tartási körülményeit meghatározó állatvédelmi jogszabályok betartását, ellássa az állatok gondozásával és felügyeletével megbízott személyeket az állatok jólétével kapcsolatos utasításokkal és útmutatással, évente oktatást tartson az állattartó telep dolgozói részére.

A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet szerint minden olyan állattartónak állatjóléti felelős kell kijelölnie, ha

  • ötszáz, hústermelés céljából tartott csirkét, vagy ötszáz egyéb baromfit (kivéve fácánt, foglyot, tőkés récét)
  • harminc lovat, vagy
  • ötven szarvasmarhát, vagy
  • száz sertést, / száz futómadarat, / száz, Magyarországon vadászható, vadon élő faj élelmiszer előállítás céljából tenyésztett vagy tartott egyedéből álló törzsállományt, /
  • kétszáz juhot, / kétszáz kecskét, /
  • kétszázötven anyanyulat, kétszázötven prémesállatot, /
  • háromszázötven tojótyúkot,
  • ezer foglyot vagy tőkés récét zárt térben, / ezer hízónyulat, vagy
  • ötezer fácánt zárt térben – tart.

Azt a személyt lehet állatjóléti felelősnek kijelölni, aki a kijelölést megelőzően állatvédelmi képzésen részt vett, és képesítési bizonyítványt szerzett.

A képesítési bizonyítványt megszerző személy valamennyi állattartó telepen végezhet állatjóléti felelősi tevékenységet, állatfajtól és állatlétszámtól függetlenül.

A képesítési bizonyítvány megújítási kötelezettsége megszűnt, az határozatlan időre szól.

A NÉBIH 2019. július 3-án indítja következő képzését, melyre ide kattintva lehet regisztrálni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

A NAK segít az agro-ökológiai támogatások igénybevételében

2023. március 21. 14:16

A 2023-2027-es Közös Agrárpolitika idei indulásával megváltozott a területalapú támogatások rendszere: jelentős szerepet kap az Agro-ökológiai Program (AÖP), melynek keretében a környezeti és természeti értékek megőrzését célzó vállalásokért plusz támogatást lehet igényelni.

Stabil a kereslet iránta, érdemes termeszteni: a zeller

2024. január 13. 10:10

A gyökérzöldségek királynője a gumós zeller, amelyet rendkívül változatos módon illeszthetünk be az étrendünkbe.

Rendkívüli ügyfélfogadási rend az agrárkamaránál a koronavírus miatt

2020. március 15. 05:39

Közleményük szerint a NAK a napi működése során a lehető legkisebbre kívánja csökkenteni a koronavírus-járvány terjedésének lehetőségét, a személyes ügyféltalálkozások számát, ezzel is megóvva munkavállalói és a mintegy 400 ezer kamarai tag egészségét.

Február 1-jéig kell beküldeni a gazdálkodási napló adatait

2021. január 29. 11:29

Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.