Állattenyésztés

Átadták az ország legnagyobb tojástermelő telepét

MTI

A máriahalmi telephelyen eddig két, egyenként 100 ezer férőhelyes ól működött, a mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas.

A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet adott át Máriahalmon, ezzel a vállalat az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre.

Nagy István agrárminiszter a létesítmény átadása előtt, Gyermelyen tartott eseményen leszögezte:

az agrárium fejlesztése korparancs. Az egy hektárról kibocsátott termék tekintetében dobogós helyen lévő magyar gazdák jövedelmezősége 53 százaléka az európai átlagnak.

Hozzátette, nélkülözhetetlen a mezőgazdaság modernizációja, szerencsére erre az agrárium szereplői részéről is hatalmas az igény. A fejlesztések azt célozzák, hogy az ágazat minél nagyobb hozzáadott érték előállítására legyen képes.

A miniszter elmondta, a következő időszak terveiben 2485 milliárd forint közvetlen és ágazati agrártámogatás és 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása szerepel.

Mivel a vidékfejlesztési források 50 százalékos támogatási intenzitást jelentenek, így a magyar mezőgazdaságban az elkövetkező három évben 5-6 ezer milliárd forintnyi beruházási fejlesztés indul meg

– tette hozzá Nagy István.

Réthy Csaba, a Gyermelyi Tojás Kft. ügyvezetője elmondta, a máriahalmi telephelyen eddig két, egyenként 100 ezer férőhelyes ól működött, a mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas. A vállalat korábban összesen 540 ezer tojótyúkot gondozott, a fejlesztéssel számuk 680 ezerre emelkedett.

A tervek szerint az éves tojástermelés 140 millióról 170 millió darabra emelkedik, melynek felét héjas tojásként értékesítik, a többit pedig friss tojásként a cég saját tésztagyárában használják fel, naponta akár 700 ezer darabot.

A beruházás összértéke 1,4 milliárd forint volt, melyből 700 millió forint magyar állami pályázati forrásból származott – írta a vállalat a tojástermelő telep bővítéséről beszámoló sajtóközleményében.

A Gyermelyi Zrt. farmjain saját takarmánnyal neveli fel a napos csibét jércévé, majd tojótyúkká, így a tojás esetében is megvalósul a kezdetektől kontrollált, biztonságos termékpálya.

A takarmánygyárban megtermelt magas minőségű tápok fele a saját farmokra kerül, a fennmaradó mennyiséget pedig külső partnereknek értékesítik.

A liszt termelését megalapozó növénytermesztési ágazat 8200 hektáron gazdálkodik 250 termelőt fog össze.

A vállalatcsoport az MTA Martonvásári Kutatóintézete által nemesített magas beltartalmi értékű vetőmagot szaporítja, majd eljuttatja a termelési közösségben résztvevő gazdákhoz.

A csoport tésztagyára Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb és legmodernebb üzeme. Névleges kapacitása eléri az évi 70 ezer tonnát. Az üzemben 2022-ben közel 42 000 tonna tészta készült, melynek több mint 35 százaléka külföldön talált gazdára.

A Gyermelyi Zrt. 2020-ban közel 29 milliárd, 2021-ben 27 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert. A társaság adózott eredménye 2020-ban 1,6 milliárd, 2021-ben 1,3 milliárd forintot tett ki.

A cégcsoport az elmúlt öt évben több mint 22 milliárd forintot fordított beruházásokra, csak 2022-ben több mint 6,6 milliárd forintot szánt fejlesztésekre. A társaság csaknem 600 embert foglalkoztat közvetlenül, az általuk szervezett termelési integráció több ezer családnak jelent biztos megélhetést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Így változott a tojás ára

2023. február 8. 15:24

Több mint kétszeresére nőtt a tojás ára az egy évvel ezelőttihez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.

Farkas Sándor: a mezőgazdaság egyik legversenyképesebb ágazata a baromfitenyésztés

2021. szeptember 12. 10:18

A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, az alapanyag-előállítással több mint 1900 árutermelő gazdaság foglalkozik.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

Baromfiágazat: égető szükség lenne az exportra

2020. május 26. 06:37

Az exportra égető szükségünk lenne, a magyar baromfiágazat jelentősen külföldre termel. Az úgynevezett „nagyvevő országaink” részben Európában, részben Távol-Keleten vannak.