Állattenyésztés

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

Agrofórum Online

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

A Balaton Magyarország kedvelt üdülőhelye, amely évről évre jelentős számú külföldi turistát is vonz. Persze, elsősorban a nyári hónapokban, nem pedig most, amikor az aggasztó vízszintcsökkenés miatt a „magyar tengernek” nevezett, 600 négyzetkilométernyi felszíni területtel rendelkező tó nem túl szép látványt nyújt.

A Balaton élővízként természetesen számos állat- és növényfaj élőhelyeként is szolgál. A szakemberek nem mindegyiküket látják szívesen, sőt az érdes tócsagaz vagy a nagy tüskehínár például a fürdőzőket is kifejezetten zavarja, mert a leveleik kellemetlen, szúrós nyúlványaival nem szerencsés közeli kontaktusba lépni.

Az állatvilágból hasonló „közellenséggé” vált a törpeharcsa, amelynek hozzáértők szerint semmi keresnivalója a tó, sőt egész Magyarország ökoszisztémájában. Ez a halfaj Észak-Amerikában őshonos, ahol gyakran fél méteresre is megnő, míg nálunk legfeljebb fele ekkorára. 1904-ben szervezett telepítéssel került a magyar vizekbe, és ma már képtelenek vagyunk megszabadulni tőle, pedig ikra- és ivadékfogyasztása miatt jelentős károkat okoz.

Mázsaszám

A Zaol zalai hírportál szerint a napokban mázsaszám halászták le a törpeharcsákat a zalaszentmihályi horgásztóból. Kevésbé ismert, hogy éles tüskéikkel komoly sérülést tudnak okozni akár az embernek is, hiszen a mell- és hátúszókon elhelyezkedő tüskék nemcsak a kesztyűn, de a cipőn is áthatolnak. Elrontják a horgászat örömét is, mert azonnal lerágják a csalit a horogról.

Ha a rendszeres befogás elmaradna, néhány év alatt képesek lennének elözönleni a kisebb tavakat. A megoldás a merítőhálós halászat, varsákat használnak a Tiszán és a Balatonban is ellenük. Legnagyobb tavunkban a fekete és barna törpeharcsa fajok terjedtek el, komoly veszélyt jelentve az ökoszisztémára, hiszen az őshonos halakkal versenyeznek a táplálékért és az élőhelyért.

A törpeharcsát hústermelési céllal hozták be Európába, ám a terv balul sült el, már csak azért is, mert a hal nálunk sokkal kisebbre nőtt meg. Ha százezrével elszaporodik, már a puszta jelenléte is oxigénhiányos állapotot idézhet elő a vízben. Természetes ellensége ivadékkorban is kevés van, mert a szúrós tüskéitől a ragadozó halak és a madarak is visszarettennek.

Törpeharcsa-gyérítés a Balatonon:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

X. Halászati-Horgászati Szakember Találkozó - a szakmai összefogás a jövő záloga

2020. február 4. 07:37

Tízedik alkalommal rendezte meg január 30-31. között a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke a Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozót.

MA-HAL: egyszerűbb támogatási rendszerre van szükség a halászati ágazatban

2019. szeptember 22. 10:36

A MA-HAL vezetése eddig is sokat foglalkozott a jövővel, az uniós halászati politika 2020 utáni alakulásával. A jelenleg futó MAHOP-program alapján a 2020 utáni támogatási rendszert szeretnék a mainál egyszerűbbé tenni.

Elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei

2020. július 10. 10:17

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Négyszázmilliós fejlesztés valósult meg a szarvasi Halászati Kutatóintézetben

2020. november 7. 07:20

Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason.