Állattenyésztés

Feldman Zsolt: a baromfiágazat fejlődéséhez beruházások kellenek

MTI

A baromfiágazat fejlődését méltatta, és a további bővüléshez szükséges fejlesztésekről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Innosped Kft. 860 millió forintból létrehozott baromfitartó telepének átadásán szombaton Izsákon.

Feldman Zsolt kifejtette: az elmúlt 10 évben 65 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelése, a baromfihús pedig lényegében Magyarország harmadik legfontosabb exportcikkévé, és a járványok okozta hullámzás ellenére piacilag az egyik legperspektivikusabb termékévé vált. Az agráriumban dolgozók nemcsak a termelésben vesznek részt, hanem a feldolgozásban és a takarmányiparban is, illetve minden olyan a mezőgazdasághoz kapcsolódó szektorban, amely friss és biztonságos élelmiszert állít elő mindenki számára. Egyrészt annak a 10 millió magyarnak, akik itthon fogyasztanak, másrészt a külföldi piacok több millió vásárlójának – emlékeztetett az államtitkár.

A jó szakembereknek, a jó genetikai potenciálnak, a jó fajtaszerkezetnek és a jó takarmányozási háttérnek köszönhetően minden adott a jó minőségű baromfihús előállításához, ezért az ágazatban a következő időszakban ötszázalékos termelésnövekedés várható – fogalmazott.

Ennek megvalósulásához azonban fejlesztések szükségesek, „tőkét és pénzt kell beletenni a szektorba, amihez a kormány partner”. A mostani közös agrárpolitika ciklusában már több mint 730 milliárd forint összegű beruházási támogatást ítéltek meg, amelyből 30 milliárd forintot 200 vállalkozás baromfitartó telepek fejlesztésére, megújítására fordíthatott – mondta.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a piac hullámzása természetes, a koronavírus-járvány hatással volt a baromfiszektorra is, ebben pedig „gyógyírt jelenthetett”, hogy a mezőgazdasági termelők 25 milliárd forint összegű válságkezelő csomagjából 3 milliárd forintot kifejezetten baromfitartó vállalkozások számára különítettek el. A keretből már több mint 1600 olyan baromfitartó vállalkozás jutott segítséghez, amelyeknek az elmúlt időszakban nehézségei adódtak – hangsúlyozta az államtitkár.

Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Izsák az elmúlt években egy olyan lendületes fejlődési pályára került, amelynek jó példája az Innosped Kft. vidékfejlesztési program pályázati támogatásából megvalósuló mostani beruházása. A vállalkozás nemcsak jó minőségű élelmiszert biztosít, hanem munkahelyet teremt, és növeli a város bevételeit is. Hangsúlyozta: minden az Innosped Kft.-hez hasonló fejlesztésbe, beruházásba fogó vállalkozás számíthat a kormány segítségére.

Péli Dénes, az Innosped Kft. ügyvezetője elmondta: a baromfitartó telep 500 millió forint támogatási összegből, 250 millió forint hitelből és 110 millió forint önerőből készült el. A három, egyenként 1200 négyzetméteres, együtt 70 ezer baromfi hizlalására alkalmas épületet a legkorszerűbb automata etető-, itató-, valamint fűtés- és hűtéstechnológia rendszerekkel szerelték fel. Működés során a telep éves szinten 420 ezer baromfi tartását teszi lehetővé – mondta.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Négymillió csirke pusztult el víz és táplálék nélkül egy ukrán farmon

2022. április 19. 08:04

A háború előtt Ukrajna volt a világ hetedik legnagyobb csirketojás-exportőre, 2020-ban 107 000 tonnát szállítottak külföldre.

AKI: nőtt a baromfihúsexport

2023. május 18. 12:22

Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 145 ezer tonna (élősúly) baromfit vágtak le 2023. január–márciusban, 7,5 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában.

Újra fenyeget a madárinfluenza

2020. november 2. 06:07

Továbbra is érvényben van a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat, melynek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni.

Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken kellett intézkedni

2020. április 15. 10:01

Rendkívüli ellenőrzést tartott két Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).